Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Modellbemutatás • 2023-04-08

Azt gondoltam húsvétkor már a terepasztalomon fogok dolgozni, tisztogatni, megkeresni az állás során keletkezett hibákat, de az időjárás másképp akarta. Egy ideje dolgozom egy összeállításon, hogyan alakultak át a kéttengelyes áruszállító vagonok, ami először csak a Berliner TT Bahnen 50 éves és Tillig 2012-ben megjelent termékének összevetése lett volna, de beleásva jobban magam a témába, a modellek bemutatásán keresztül a Gbs vagon átalakulásával is foglalkoztam.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: teherkocsi, gbs, kils, hbis-tt, hbills, psk, tillig, roco, magyar, gbgs, gysev, ponyvás, rca, teleszkópos, eltolható, start,

Tovább a bejegyzéshez

Újdonság bejelentések • 2021-12-30

A PIKO szokásához híven még az óév utolsó napjaiban kiadta katalógusát, amelyben az újdonságok mellett a 2022-ben megvásárolható modelleket is bemutatja. Elsőre átlapozva az az érzésem támadt, hogy az új katalógus hosszabb, mint a tavalyi, de valójában ez is 40 oldalas, csak valahogy tartalmasabbnak tűnik.
Sajnos idén sem jön új Szergej, Lúdmilla is csak DR festést kap, de lesz új magyar modell.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény, várakozás az egyéni ízlésemet tükrözi.

Keresőszavak: piko, újdonság, magyar, laminátka,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2021-11-07

Az előző bejegyzésben bemutattam az MTB motorvonatát, amelyben feltettem a költői kérdést is vajon megéri-e, az építőkészlethez képest. Mivel mindkettővel rendelkezem ebben a posztban teszek egy összehasonlítást.
Nem árulok el nagy titkot az MTB gyártmányának kialakítás szebb, pontosabb, ami nem is meglepő, mivel az LPH építőkészlete csak néhány ezer Forintba kerül.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: mtb, bzmot, máv, motorvonat, lph, magyar, cseh,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2021-10-23

Végre októberben megjelent a cseh MTB TT méretarányú motorvonata. A modell külsőségeiben nem okoz csalódást és a cseh gyártó sem vállalt túl nagy kockázatot a modellel, egyrészt a cseh változat elkészült, a magyar változat is nagy sorozatszámú volt és a mai napig szolgálatban áll, a mellékvonalak meghatározó motorvonata a modellezésben legtöbbek által gyűjtött IV. korszak második felétől. Az MTB modellekre jellemző, hogy a legkisebb ívsugár a BTTB-hez igazodik (ezt a modellt is 280 mm-től ajánlják), így a régebbi sínanyagból épült terepasztallal rendelkezők is növelheti a vevőkört Ezek után nem meglepő, hogy az MTB oldalán a termék mellé egy napra sem került ki a zöld pötty, ami a raktárkészletet jelezné, hónapok óta csak a kék, megrendelhető jelzést mutatja.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: máv, bzmot, motorvonat, mtb, magyar, cseh,

Tovább a bejegyzéshez

Újdonság bejelentések • 2021-08-29

Az ősz csalhatatlan közelségét jelzi, hogy a TT méret legnagyobb gyártója -augusztus 27-én kiadta őszi katalógusát. (Letölthető: a Tillig letöltések oldaláról)

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény, várakozás az egyéni ízlésemet tükrözi.

Keresőszavak: újdonság, 2021, dízelmozdony, gysev, tillig, es, tehervagon, magyar, nyitott, ,

Tovább a bejegyzéshez

Újdonság bejelentések • 2020-12-30

A PIKO idén sem várta meg az új évet, az óév utolsó előtti napján kiadta újdonságait, a szokásos, összes forgalmazni tervezett modelljét felsorakoztató, méretek szerinti katalógusában, ahol külön jelölik az új modelleket. Az újdonságokból emelnék ki néhányat: két gőzmozdonyt és III. korszakos tehervagonokat. Sajnos idén sem jön Szergej és a Vectronok sem kapnak új festést, de a ICE3-as motorvonat megkapja a zöld gúnyáját, a REKO vagonokat pedig kifutónak jelölték.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény, várakozás az egyéni ízlésemet tükrözi.

Keresőszavak: piko, újdonság, gőzmozdony, magyar, máv431, br83, br55, g02 ,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2020-12-07

A Tillig 2020-ban megújította a még Berliner TT Banher (BTTB) érából származó jó negyvenéves kéttenges nyitott teherszállító vagon modelljét. Ez a faléces vagy lemezelt oldalfalú vagontípus a maga korában nagyon népszerű volt, a harmincas évektől a kilencvenes évek évégig minden európai vasút számos változatban használta, így a MÁV és a GySEV is. Az 1960-as évektől kezdve a Vasutak Nemzetközi Szövetségének előírásai alapján szabványosításra kerültek a tehervagonok, így a kéttengelyes nyitott vagonok is. A Tillig és a BTTB is az UIC 571-1 előírásának német változatát modellezte, amelynek hossza a valóságban 10 méter volt.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: gysev, tillig, es, tehervagon, magyar, nyitott,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2020-07-27

A PIKO a Siemens Eurosprinter modelljeivel kezdte el villanymozdonyok TT méretű gyártását még 2006-ban. A 2011-es újdonságként beharangozott 47431 cikkszámú V. korszakot idéző MÁV-os, és az idén megjelent 47437-es cikkszámú MÁV STARTos mozdony alapja még ugyanúgy a 14 évvel ezelőtti modell, illetve ugyanúgy a 9-es mozdonyt modellezi. Mikor egymás mellé tettem, akkor olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban a keresd a különbséget játékban.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: piko, máv, taurus, villanymozdony, magyar,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2019-10-07

Két olyan tehervagont mutatok be, amelynek a feliratokon túlmenően is vannak magyar vonatkozásai, azaz eredetijük akár itthon is készülhetett volna. Mind a Tillig 2019. évi újdonsága, a Rail Cargo Austria Hbis-tt, mind a Roco már nem gyártott Hbbillns GYSEV modellje érdekes történettel rendelkezik.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: roco, gysev, tillig, tehervagon, hbills, ponyvás, rca, magyar, gbgs,

Tovább a bejegyzéshez

10
1720622296
 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.
Az időbélyeg nem alkalmas azonosításra, az oldal első elérésének időpontját tartalmazza.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.