Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Modellbemutatás • 2024-11-27

Ezt a bejegyzést megírhattam volna korábban is, mivel a hálókocsik már augusztusban megjelentek, ugyanakkor ez egy olyan kiadása volt az egyébként TT méretben ritkán, és akkor is csak ezt az egy modellt gyártó belga L.S. Modelsnek, amely előrendelésben szinten teljesen elfogyott, a bejegyzés írásakor már csak utolsó darabokat lehet megtalálni a kereskedőknél.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: ls models, személyvagon, mÁv, start, hálókocsi,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2024-10-15

Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába hasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: tillig, halbi, személyvagon, mÁv, start,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-04-08

Azt gondoltam húsvétkor már a terepasztalomon fogok dolgozni, tisztogatni, megkeresni az állás során keletkezett hibákat, de az időjárás másképp akarta. Egy ideje dolgozom egy összeállításon, hogyan alakultak át a kéttengelyes áruszállító vagonok, ami először csak a Berliner TT Bahnen 50 éves és Tillig 2012-ben megjelent termékének összevetése lett volna, de beleásva jobban magam a témába, a modellek bemutatásán keresztül a Gbs vagon átalakulásával is foglalkoztam.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: teherkocsi, gbs, kils, hbis-tt, hbills, psk, tillig, roco, magyar, gbgs, gysev, ponyvás, rca, teleszkópos, eltolható, start,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2021-04-10

Egyes közlekedési vállalatok télen, amikor a trolibusz és a villamos felső-vezetékekre ráfagy a csapadék (első sorban ónos eső, de hó vagy zúzmara is) még a reggeli menetrend indulása előtt úgynevezett „törető járatokat” közlekedtetnek. Ezek a régebbi, forgalomból már kivont, menetrend szerinti forgalomban már nem közlekedő szerelvények tisztítják meg az utat a kényesebb és korszerűbb vonatok előtt.
A téli álom után, amikor ismét üzembe helyezem a terepasztalt, akkor én is ilyen törető mozdonyt alkalmazok a hibák megtalálására: olyan mozdonyokat, amelyekkel később nem játszom, csak a pálya tisztításában vesznek részt. Ezek a mozdonyok kezdetben a Berliner TT Bahnen idejéből való hattengelyes „egység dízelmozdonyok” voltak, azaz azonos alapra épített Ludmilla és Nohab, amelyek kevésbé érzékenyek, könnyebb szétszedni és tisztítani.
Tavaly viszont eljutottam oda, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a pálya, vagy a mozdonyok hibája miatt történt az elakadás a pályán, ezért új alanyt kerestem, ami a Tillis START TT-Express dízelmozdonya lett.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: tillig, start, dízelmozdony,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2019-06-23

Egyszerűsített kiépítésű, de kinézetében izgalmas személykocsit mutatok be, amely a Tillig belépőszintű kínálatában szerepel és árazása is ennek megfelelő.
A modell időközben kifutott, de az utódmodell, amely 13758-as cikkszámon érhető el, csak festésében különbözik, illetve már az új közelkapcsolós kuplunggal szerelt.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: tillig, start, reko, személyvonat,

Tovább a bejegyzéshez

10
1726705470
0
 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.
Az időbélyeg nem alkalmas azonosításra, az oldal első elérésének időpontját tartalmazza.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.