Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

40 éve munka nélkül

Modellbemutatás • 2024-05-28 • Utoljára módosítva: 2024-06-01

Keresőszavak: busch, auhagen, terepépítés,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

A Kecskeméten álló egyik vízdaru belesimul az állomás egyéb eszközei közé

A vízdaru a gőzvontatású személyszállítás 1984. május végi, majd a gőzmozdony trakciónem december 31-i megszűntetésével elvesztette munkáját, azonban sok állomáson ma is áll egy régi világ emlékeként, üzemképtelenül.

Megszűnt a gőzvontatás

A gőzvontatás nem egy csapásra szűnt meg. Olyan jelentős elosztó, mint Szolnok, már 1982-től korlátozta a gőzösök mozgását a pályaudvar területén. Szeged és Pécs 1984 májusban, országosan 1984. május 31-ére cserélték le a menetrend szerinti személyszállításban a vonatok előtt a gőzmozdonyokat dízelre. Persze, még így is előfordult gőzmozdony ablakos vagonok előtt, de azok már különjáratok voltak, mint a Dunántúli Napló által szervezett HDN kirándulóvonatok. Az utolsó gőzmozdonyokat 1984. december 31-én állították le, de a vízdaruk maradtak.

FORTEPAN / adományozó: Lissák Tivadar / készült: 1941

A magyar vízdaru, amely sokkal inkább oldenburgi

A gőzmozdony számára a víz létfontosságú, mivel a dugattyúk hajtása során kikerült a levegőbe, sokkal többször kellett pótolni. A kezdeti időkben a fűtőházakra szerelt tömlőkből, csövekből töltötték a mozdonyok víztartályait, később a gyorsabb vonatfordulások érdekében már a pályaudvarokra telepítették ezeket az eszközöket. Ezt az időszakot a különböző területi elven szerveződő vasút-vállalatok jellemezték, így ahány vasúttársaság, annyi megoldása volt erre. Maga az eszköz egyszerű szerkezet, egy függőleges cső felviszi a vizet, hogy aztán egy vízszintes csőből valahogy a mozdonyba kerüljön, így nem volt nehéz variálni. A daruk nagy előnye volt a csövekkel vagy tűzoltótömlőkkel szemben, hogy sokkal gyorsabban, alig pár perc alatt meg tudta tölteni a mozdony víztartályát - a Fortepan képe is mutatja, mekkora mennyiségű vizet tudott kiadni magából egy ilyen kút.
A vízdarunak nevezett kutaknak használaton kívül a pályával párhuzamosan kellett állnia, egy kiékelőszerkezet biztosította, hogy illetéktelen ne tudja a vonat útjába fordítani.
.

Rákospalota-Újpest vasútállomáson álló vízdaru már nem teljesen ép

A MÁV már nagyon korán szabványosított, ez az eszköz az "Oldenburgi" vízdaru lett. Ebben a formában még a Révai nagy Lexikonba is bekerült az alábbi leírással: Vasutaknál alkalmazzák mozdonyoknak vízzel való ellátására. Előnye a régebbi szerkezet vízdarukkal szemben az, hogy a darufej forgása a hozzáerősített kifolyócsővel együtt nem a daruállvány, hanem a darufejjel kapcsolatos tengely körül történik. Ilyen szerkezet vízdarukat először az oldenburgi vasutaknál (Oldenburgi Nagyhercegségi Államvasutak Großherzoglich Oldenburgische Staatseisenbahnen- szerk) alkalmaztak, innen elnevezésük. (forrás: Révai Nagy Lexikona https://hegykozcsatar.lapunk.hu/dokumentumok/201801/rnl14_8.pdf)
TT méretben ezt a fajta darut sajnos csak kis szériában, műhelyektől lehet beszerezni, néhol hattyúnyakas vagy forgógémes vízdaruként hivatkoznak rá én most a Mikromodell kínálatában láttam, 3D nyomtatott alkatrészek összeszerelhető változataként, egyedi rendelésre.

FORTEPAN / adományozó: Berkó Pál / készült: 1939

A magyar vasúton kisebb elterjedtséggel, de előfordult egy másik változat is, ahol egy fejre állított J alakú cső végéhez egy fel-le mozgatható csőr vagy teknő tartozott, amit a mozdonyhoz illesztettek. Ez egyébként a vízdaru bajor változata. Sajnos, ilyen fajta vizdaruról jó fotót nem találtam, de a Fortepan képén létszik a lényeg. A magyar változathoz hasonlót a Miniatur cseh műhely forgalmaz MT13 cikkszámmal 3 ezer Forintért.

Auhagen a porosz változatot modellezte

A birodalmi vasút vízdaruja

A legelterjedtebb a méretben az Auhagen által gyártott kiegészítő, többféleképp is kapható (önállóan 43654 cikkszámon mintegy 2.800 Forintért). Ez a darab van a terepasztalomon is, azonban a magyar változattól nagyon eltér. A Deutsche Reichsbahn (Német Birodalmi Vasút) 1924-ben szabványosította a vízdarukat, a normál és a csuklós porosz változatát, amelyből az Auhagen a normál változatot készítette el.
Ez a változat mintegy 10 éve még nagyon megfelelt, csakhogy azóta jobban nézem a vasúti környezetet, és már nagyon nem ideillőnek érzem, így alkalomadtán cserélni fogom.

A Busch egy ritkább változatot készített el TT méretben

A szász változat

A Busch a szász változatot gyártja 8795 cikkszámon 4.400 Forintos áron. Ez a változat nem meglepő módon a Szász Királyi Államvasutak (Königlich Sächsische Staatseisenbahnen) megoldása volt, amely 1869 és 1920 között létezett (1918 után már Királyi előtag nélkül), amikor a Német Birodalmi Vasútba olvasztották. Ilyen darut a szász vasúti múzeumban lehet még látni Schwarzenbergben. Ez a modell sokkal filigránabb, jobban hasonlít a magyar változatra – főleg, ha a jelzőt is eltávolítjuk, azonban így is lesznek látható eltérések.
Bakterházak a vasút mellet - 5 év után

A blogom indulásakor, 2019. májusában írtam egy bejegyzést három gyártó anyagában és stílusában különböző típusú őrházairól. Ezek az épületek azóta a terepasztalon álltak, 5 év után elérkezettnek láttam az időt, hogy bemutassam, miben változtak.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.