Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Miért kell egy további vagon is?

Vélemény • 2023-11-21 

Keresőszavak: tehervagon, eaos,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Formavariáns csak az ajtók az újak, mégis megvettem

Eredetileg a képen látható az új Tillig 18226-os cikkszámú vagonról szólt volna a bejegyzés, de átgondolva sokat nem tudtam volna sokat írni a modellről. Ez a vagon sok újat nem ad, maga az alapforma már a Berliner-TT-Bahner 1984-évi katalógusában is szerepelt, azóta pedig rengeteg festési variánsa jelent meg. MÁV Cargo festéssel is kiadták, ehhez képest az ajtók formája és a pályaszám különbözik. De ez nem baj véleményem szerint, és ebben a bejegyzésben le is írom, hogy miért érzem így.

Az interneten ezt találtam

A bejegyzés előtt rákerestem, mit gondolnak a gyűjtésről mások. Van, ahol a gyerekkori emlékek, a már nem létező vasút világának megidézése, máshol csak a gyűjtővágy és egyes helyeken a befektetés is előkerült. De a legtöbb modellgyűjtő egyben modellezik, terepasztalt vagy diorámát is épít.
A gyűjtéssel és főleg az építéssel új készségeket lehet fejleszteni. Először csak annak néztem utána, vannak-e szabályok a vagonok egymás után sorozásában (megfejtés: vannak, és korok szerint alakulnak is). A vasút soha nem önmagának épült, hanem a helyi társadalmi viszonyok alakították. Egy vagon kialakulásnak gazdasági és társadalmi okai voltak, így elkezdtem érdeklődni a körülmények után is, amelyek az adott típust igényeikkel előhívták.
Sok ember írta, hogy a gyerekkorából hozta a vonatok utáni rajongást. Nálam a gyerekkori emlékek nem befolyásolnak, nem a gyerekkorom vasútját gyűjtöm, hanem a terepasztal elkezdésének idejét (2005-2015). Egyébként ezzel nem vagyok egyedül, a PIKO TT méretbe lépésének stratégiája is a kétezres évek jellemző mozdonyaira épült.
Én is beleestem e kezdő gyűjtő hibájába: vettem mindent, ami tetszett, később már tudatosan vásároltam ebbe az időszakba eső modelleket. Majd rájöttem, hogy még ezt a korszakot sem tudom teljesen gyűjteni így már tartályvagonok, silókocsik, kőszállító (dozátor) vagonok gyűjtése is abbamaradt. Lemondtam tovább a hosszú, új személyvagonokról is, mert nincs megfelelő hely ezekhez az asztalon.

Bár egységes a kinézet mégis hiányérzetem van

Két teherkocsi még nem szerelvény

A kérdésre, hogy miért kell több vagon, a válasz: a látvány és a jelenkor modellezése miatt. Sok modellező nemcsak egy-egy szerelvény szeretne mindig körbe-körbe küldeni a pályáján, ezeket cserélgeti, variálja, ahogy én is.
A mai vasúti közlekedés sok esetben az irányvonatokról szól, sokszor látunk szinten teljesen egyforma vagonokat egy szerelvénybe sorozva, maximálisan kihasználva a hálózat adta lehetőségeket. Egy erős mozdony után két vagon inkább vicces hatást kelt, hiába egységes a megjelenés.

IV. korszakos vagonok, mind kicsit más, de nem AS (ahogy sikerül) szabvány szerint készültek

Legyen eggyel több

A három vagon a Csörgő után már inkább valóságos, de még rövidnek hat. Persze, a IV. korszakban jellemző volt az ilyen áruszállítás, akkor még sok üzemet szolgáltak így ki, igaz Bobo vagy más tolatómozdony ment ki a pályaudvaron leállított vagonokért. 2023-ban is van egyeskocsi kiszolgálás, amit az állam támogat is, és sok mellékvonalon megtalálható. Hiába realisztikus, van, mikor ennyi nem elég. Megjegyzem, egy kis gőzös után nem biztos, hogy keresnék még vagont, de a Csörgő is modernebb, erősebb mozdony benyomását kelti, amihez gondoltalban több egységet csatolnék.

Balassagyarmati kiállítás: 4 TT vagon és egy mozdony elfoglal egy egész állomást

Irány a csillagos ég

Szokták mondani, hogy a fák sem nőnek az égig, a terepasztalon lévő vagonok számának is van korlátja. Nem biztos, hogy a mozdony teljesítménye, mert ezek a finom gépek meglepően sok vagont el tudnak húzni, inkább itt is a való élet korlátja jelentkezik. Egy szerelvény hossza nem haladhatja meg az állomás azon vágányának a hosszát, ahová ki tudják állítani vonatkeresztezéshez.
Ez a terepasztalomon a vagon hosszától függően négy-öt vagont jelent, ekkora szervény már tényleg vonat hatását kelti, hiszen elfoglal egy egész pályaudvart. Ennél hosszabbat nagyon nem is tudok használni, mivel öt tehervagon nagyjából 60 centi hosszú, elé egy mozdony és már majdnem el is értem az állomáshosszt. És igaz, hogy az öt csak kettővel több, mint az előző, de a környezet miatt sokkal komolyabb hatást kelt.

A valóságban így néz ki, amikor hasonló vagonok kerülnek egymás mellé, picit más a szín, az első vagonon vannak javítófestések, a harmadik vagon pont az új modellen is látható csíkos ajtóval áll

A sok barna vagon miért izgalmas?

Sok gyűjtő követi az egységes megjelenés, de különböző elvet, ami szintén a valóságban gyökerezik. A vasúti szolgáltatók nem egy-egy vagont vesznek, mint a gyűjtők, hanem sorozatokat, így eleinte nagyon sok ugyanolyan vagonja lesz. Az évek során ezek a vagonok sérülnek, javítófestést kapnak, nem egyszerre mennek fővizsgára, a feliratok gyakran nem ugyanoda kerülnek, mint ahol a gyárból kijött. Évek múlva egységes típusú és megjelenésű (színek, céges emblémák) vagonok kicsit el fognak térni, minden egyedi lesz, és nem csak a pályaszáma miatt.

Manapság már sok vagon nem barna

Nem mind barna, ami fénylik

Persze, a valóságban már nem minden vagon barna. A DB leánycégei általában vörösek, de van zöld, kék, fehér festésű vagon, és egy ideig volt szürke is. Ilyen vagonok használata esetén csak arra kell figyelmi, hogy bármennyire is adná magát a piros-kék-piros-kék összeállítás, a valóságban az egyes szállítmányozási szolgáltatók kocsijai egymást követik, általában egy helyre is mennek, így inkább lesz egy piros-piros-piros-kék-kék összeállítás.

A fehér vagon Roco, a többi Tillig, néha kell a változatosság méretben is

Van más típus is

Persze a valóságban és TT méretben nemcsak Eas, Eaos vagonok vannak, hanem hosszabbak is (illetve rövidebbek is, de a kisebb kapacitású vagon itthon már nem jellemző). Egy-egy ilyen vagon elfér a szerelvényben, hosszabb távon azonban szerintem szerencsésebb egyforma méretű vagonokat gyűjteni. A képen a vagonok üresek, de a terepasztalon illene rakománnyal is megtölteni. Tapasztalatom azt mondja, hogy az ugyanabba a sorozatba tartozó modellekbe sokkal egyszerűbb rakományt gyártani, mint egy-egy vagonhoz, hiszen, ha egyszer sikerült, csak másolni kell.

Miért kell egy további vagon is?

Összefoglalva, miért érzem, hogy kell vennem még egy majdnem ugyanolyan vagont? Egyrészt kell az a vonathossz, ami a terepasztalon mutat, ami nagyjából 4-5 egységet jelent. Ennél hosszabb állomás ritkán van egy TT terepasztalon, ahhoz már modulasztal kell, ami viszont általában nincs felállítva, már csak a mérete miatt sem. Én szeretnék egy második szerelvényt is, ne ugyanazok a vonatok menjenek mindig, sőt két szerelvény jó, ha keresztezheti is egymást.
Meglepetés az Arnold modelltől – fém konténerszállító

A decemberi bejegyzéshez a MÁV-START Halbi vezérlőkocsi bemutatását terveztem, de a megjelenése átcsúszott a jövő évre. Aztán egy másik félig kész témát fejeztem volna be, de közben megjelent a Hornby csoporthoz tartozó Arnold konténerszállítója, és ennek bemutatás mellett döntöttem. A modell kellemes meglepetést okozott így karácsony előtt, nemcsak részletes kidolgozásával és festésével, hanem magával az anyagával is: a kocsi fémből öntött.

Tovább a bejegyzéshez

 
Újabb kisautó a közelmúltból – Multicar M25

2023-ban az Auhagen megjelentette az M24-es után az utódját is, amellyel még pár évvel ezelőtt is találkoztam a pesti utakon, mint tüzépes sóderszállító vagy mint önkormányzati virágöntöző jármű. A járműveket 1978 és 1992 között gyártották, de mára már nagyon ritka vendég az utakon.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.