Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Vasútmodell kiállítás - Balassagyarmat 2023

Hogyan ne építs terepasztalt? • 2023-09-24 

Keresőszavak: kiállítás,

Két nagyobb állomás egy-egy ívvel összekötve mégis sok érdekességet rejt az asztal

Ilyenkor, ősszel, évekkel ezelőtt az októberi TeMoFeszt volt a naptárba írva, de a jelen körülmények között nem látom realitását egy ekkora kiállítás megrendezésének. Nem mondom, hogy soha nem lesz, de évente - kétévente nem lehet azt a látogatószámot biztosítani, amely a nyereséges működéshez szükséges. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne színvonalas kiállítás, csak keresni kell az ország számos pontján. Az egyik ilyen helyszín Balassagyarmat, amelyről korábban sok pozitív élménybeszámolót hallottam, és itt rendszeresen vannak TT méretű terepasztalok.
Balassagyarmat nem az ország egyik vasúti közepe, mint Szolnok, viszont egyszer mindenképp szerettem volna ide is eljutni. A kiállítás nem olyan nagy, mint a szolnoki Agórában, de tízen felüli asztallal és egy hatalmas modullal készültek az idén, tehát figyelmes szemlélődéssel több órát is el lehet itt tölteni.
A rendezők rutinosak voltak, a gyerekek részére egységes fellépőket készítettek, az asztalok körül és között megfelelő hely volt, és ami számomra újdonság volt, néhány asztalt körbe lehetett járni. Jelentős is volt az érdeklődés, kiállítás megnyitása után fél órával néhány asztalhoz sorba kellett állni, a Viessmann bütykölde minden helye elkelt. A sok érdeklődő ellenére nem volt olyan elviselhetetlen tömeg, mint a tavaszi szolnoki kiállításon, és lehetett beszélgetni a kiállítókkal is.

Kiss Árpád terepasztala és modelljei (TT)

Kiss Árpád terepasztala mindjárt a bejárat mellett kapott helyet és a gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a vonatokat. Volt, hogy itt többen álltak, mint a szemközti H0 terepasztalnál, ahol a gőzösök valódi füstöt eregettek.
A terepasztalon nincsenek hegyek és látványos tájak, ennek ellenére számos érdekességet mutat. Ez az asztal a már a kilencvenes évek óta nem gyártott kapasínekkel üzemel igen megbízhatóan, a szűk ívek ellenére sincsenek siklások. A régi, jó harminc éves nem gyártott BTTB rendszer esetében a legszűkebb ív 285 mm volt, manapság a legtöbb modelljét a Tillig a 310 mm-es sugarú ív alatt nem ajánlja, mégis elmentek rajta a hosszabb vagonok is. A mintegy másfél méteres hosszban elfért két teljes értékű állomás: a TRAXX a három Y vagonnal, ha nem is könnyedén, de befért a peron mellé. A nagyobb állomás nálam is ekkora méretre van tervezve, de a felső csak egy Desirot tud fogadni, ennyit számít az, hogy meg kell-e mászni emelkedőt vagy sem.
A vasúti pályán állnak a 3D nyomtatott oszlopok, amelyekre szándékosan nincsenek vezetékek feltéve – siklás esetén csak a saját dolgunkat nehezítjük meg, de a pálya feletti vezetékeknek nem láttam hiányát.
A terepasztal más asztalokkal is összeköthető, így a most ütközővel lezárt vágányokon is futhatnak a vonatok.
A háttérben lévő magyar IC+ kocsikat a szentpétervári TTmodell gyártotta. A gyártmányaik sajátossága, hogy egy-egy alapformára nagyon látványosan, elsőrangú minőségben festenek, ugyanakkor ezeknek a vagonoknak az oldala sima, nincsenek olyan kidolgozott részletek, mint egy nagyobb gyártó modelljei.

Forgalomból kivont rakodóvágány kiékelt váltóval

A terepasztal egyik érdekessége a forgalomból kizárt rakodóvágány, a kiékelt váltóval. A rakodóvágány nincs bekötve, a rozsdásra festett sínek is arra utal, régen használták. A középen álló síndarab, amely csak egyenesbe engedi a vonatot tovább, olyan hatást kelt, mint egy váltó, amelyet üzemen kívül helyeztek. A lezárt rakodóvágány szabályszerűen sorompóval el is van zárva.

Pályakarbantartó gépek papírból

Ez a dioráma volt a gyerekek nagy kedvence, pályakarbantartó gépből nem sok van a terepasztalokon, ennyit ritkán látni egyszerre. A legtöbb gép alapja művészpapír, amely elég vastag ahhoz, hogy önállóan is megálljon, és hajlításra kevésbé törik.

A pályát csak magasról lehet jól látni.

Esztergomi modellezők H0 és TT

Az esztergomi vasútmodellező klub egy magyar témájú H0 méretű asztalt hozott, látványos visszafordítókkal. Erről az asztalon is láttam egyedi ötleteket: volt benne pályakarbantartó rész, felújítás alatt álló Ludmilla. Az ötletesen kanyargó pálya alapja egy nagy állomás, amelyen keresztül egy újabb átmenő pályaudvart elérni.

Ezt az asztalt a gyerekeknek hozták el.

A sarokban egy kezdőszettes Tillig mozdonyokat és vagonokat tartalmazó, de szintén régi, BTTB sínekből épített terepasztal volt kiállítva, amelyet a gyerekek kezelhettek. Bár a vonatok csak körbe körbe mentek legtöbbször, ez mégis egy hatalmas élmény lehetett számukra, hogy egy kiállított asztalt kezelhettek, ami nem favonat vagy Thomas. Sok szülőnek pedig fejfájást okozhatnak majd a gyermeki kérések, hiszen erre a méretre nem mondhatja, hogy nem fér el, mivel alig nagyobb, mint egy dohányzóasztal, mégis teljes értékű. A TT neve is innen származik: Table Top azaz asztallap. Számomra furcsa volt, hogy az indulószetthez adott kék kisautót nem vették ki a csomagból, így úgy tűnt, mintha egy jégbe fagyott járművet szállítottak volna.
Az asztal egy nagyobb állomást és egy megállóhelyet mutat be, és bár vannak rajta helyek, elkerülték a terepasztal-építés csapdáját: az alagutat. Az alagút valahogy sokáig hozzátartozott a terepasztalokhoz, akkor is, ha az nem volt odaillő: az egyik sarokba egy nagyobb hegy, amely alatt elmennek a vonatok. Ezen az asztalon a vonal végig sík, de mivel a háttérben hegyek vannak (nemcsak a fotón, hanem ehhez építettek a síneken túl dombokat is), és a pálya kanyarog, olyan hatást kelt, mintha a vonat is a helyekben menne.

Ennek az asztalnak számos megoldása homályban maradt, mivel a telefonom képtelen volt megfelelően fókuszálni

Borda Tamás terepasztala (TT)

Ez a hatalmas terepasztal a színpadon kapott helyet, kicsit árnyékolva, és a telefonom mesterséges intelligenciája sajnos nem is tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, pedig itt is voltak érdekes megoldások.
Ezen az asztalon a vár, illetve a vágányok és állomások kialakítása fogott meg. Az asztal már digitális volt és mind ágyazatos, mind pedig Elite sínrendszereket használtak benne.
Ami tetszett, hogy nem pár házzal volt jelölve a város, tényleg sok épületből állt, látványos szerelvények közlekedtek rajta, nem csak a szokásos magyar téma volt látható. A terepasztal L alakú volt, ennek alsó szárában egy háromvágányos átmenő állomás kapott helyet fűtőházi leágazással. A pályaudvar mérete itt is az 1 mozdony és 3 személyvagon méretre lett optimalizálva, amely meg is szabta a maximális vonathosszt.

Felül egy csonkában végződő vicinális állomása, alatt pedig be lehet lesni, hogyan épült az asztal

H0 gőzösök terepasztala

A H0 gőzösök terepasztala a fölszinten állt, és ami ritkaságszámba megy: körüljárható volt, így számos építési trükköt lehet lehetett megnézni. Nekem ez a hegyvidéki mellékállomás tetszett az ívben lévő külvidéki állomással. Mind a hegyek, mind a fák aprólékosan kidolgozottak voltak. Ezen a terepasztalon is látszik, hogy van olyan építési iskola is, ahol a természet mind pontosabb leképezése a cél.

A körfűtőház előtt a mozdonyok csak a begyújtásra várnak, hogy füstölhessenek

A terepasztal leglátványosabb része azonban nem a széle volt, hanem a fűtőház körüli rész, ahol a modellek arra vártak, hogy megkezdhessék útjukat az asztalon. Füstolajat és füstgenerátort számos cég gyárt, általában a kazánrészben helyezik el, de TT méretre is inkább H0-ra készített generátorokat javasolnak, mivel egyes típusok már 9-10 volttól kezdve üzemelnek. Egy kis henger kerül a modellkéménye alá beépítésre, amelybe fecskendővel olajat tesznek. Pár másodperces hevítés után már jön is a füst a modellből, ami persze nem olyan látványos, mint amikor megindul egy valódik gőzös, de igazi füst hatása van.

Az asztal hátul is rejt meglepetéseket

Az asztal nemcsak azért volt körüljárható, mert csak, a hátoldala is kidolgozott volt, ilyen érdekességeket rejtett, mint ez a híd. Ennek a hídnak a kivitelezése bravúros, az apró láncszemek, a tartó csavarok mind jól kivehetőek, alatt pedig az egyik alagútból a másikba rohan az expressz.

Bontás alatt álló gyárterület

H0 modul

A vendéglátók kapták a legnagyobb helyet: az emeleti színházterem nézőterét teljesen elfoglalta az asztaluk. Ottjártakor éppen keresték a hibát, így üzemben csak egy – a környékre egyébként igen jellemző – Bzmot mozgott csak.
A terepasztalon sok látványos megoldással találkozhatott, aki körüljárta, ebből csak két dolgot emelnék ki.
Egy bontás alatt álló gyár több modult is elfoglalt. A koszolt, lepusztult, egyedileg épített gyárépületek, a betonlapok között feltörő fű, a visszavágott fák, és a kép aljában törmeléket pakoló rakodó hosszú időre feladatot adott a készítőjének, létszik, hogy minden apró részlet megtervezett és a kivitelézését sem siették el. Ahogy a kiállításon hallottam, ehhez az ihletet a 2019-ben lebontott parádsasvári üveggyár épületei adták. Azt gondolom, hogy az 1990 utáni terepasztalokon egy funkcióját vesztett épületnek mindenképp fel kell tűnnie, hiszen a rendszerváltás az iparban akkor változást hozott, amelynek nyomait a mai napig sem sikerült felszámolni.

Balassagyarmat vasútállomás hátulról

A végére hagytam a minden modellező álmát, Balassagyarmat vasútállomás modelljét. Ennyi vágányt legtöbben csak álmainkban képzelünk el, ekkora hely szinte bármilyen vonatot tud fogadni.
Az állomás főépülete – a sárga kimagasló épület a jobb felső sarokban – a II. világháború előtti állapotot tükrözi. Az épületet bombatalálat érte, de megmentése helyett lebontották, hogy egy jellegtelenebb, földszintes épület kerüljön a helyére.
A modulon látható a vasútállomás vágányai felett átívelő jellegzetes felüljáró, illetve az állomás végén álló vízház és fűtőházak is.

Vasútmodell kiállítás Szolnok, VOKE művelődési ház

2019-ben nem volt TeMoFeszt, ezért választottam ezt a kiállítást pótlásként. Az ilyen kiállításokra azért szeretek járni, mert minden asztalból lehet tanulni.

Szolnokon tavasszal, március 15-e környékén az Agórában is van egy nagy kiállítás, ez annak a kistestvére lehet. A kiállításon volt egy TT terepasztal, egy-egy H0 és egy N modul, és több H0 asztal.

Tovább a bejegyzéshez

 
Vasútmodell kiállítás, Szolnok, Agora

Amikor 2019-ben elindítottam a blogot, az első elképzelésem az volt, hogy a szolnoki vasútmodell kiállításról szóló beszámolóval kezdek. Egy időben az őszi TEMOFESZT előtt ez volt a legnagyobb ilyen esemény, március 15-e körül tartott rendezvénnyel indult el számomra a terepasztalozás. Aztán a blog nem indult el 2019. márciusban és az Aba-Novák Agora sem rendezett ilyen eseményt.
Idén március 15-ét követő hétvégén tartották meg az eseményt, és az érdeklődés igen nagy volt, mintegy fél órás sorban állás után jutottam be. A TT, mint méretarány, nem jelent meg egyik asztalon sem, egy svájci témát modellező H0 méretű asztalon a keskeny nyomköz miatt használtak TT síneket.

Tovább a bejegyzéshez

 
A klasszikus win-win helyzet

Az őszi modellhajrá előtt váratlanul ért a hír a Kühn modellek Roco (pontosabban a Modelleisenbahn GmbH) által történő 2023. októberi átvételéről. Mind a Kühn, mind a Roco az átadás-átvételről szóló beszámoló egyik fejezetcímeként használta a kifejezést: Klassische Win-Win-Situation: ROCO und Kühn Modell & Digital. A Roco, hogy lássuk a jövőt is, azonnal kiadta a 2024-es katalógust, amiből lehet is előrendelni.
Az alábbi bejegyzésben a modellportfólió átvételével kapcsolatos véleményemet és gondolataimat írom le. Egyik céggel sem állok kapcsolatban, csak a saját gyűjtői meggyőződésem írtam le.

Tovább a bejegyzéshez

 
Rokonok egymás közt – Kühn Bölény Effiliner 1600 (T753.6) dízelmozdony

A nyár meglepetése volt a Kühntől a cseh CZ Loko cég Effiliner 1600 (becenevén Bizon - Bölény) dízelgép modelljének kiadása. A Kühn szokásos módon nem kapkodta el, az első bejelentéstől a 2023. júniusi megjelenésig 3 év telt el, azonban nagyon szép és részletes modellt több festési variációban adta ki.
A most megjelent dízel a való életben rokona a képen is látható régebbi fejlesztésű modelleknek, a bejegyzésben bemutatott három modell a Kühn kínálatában kapható.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.