Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Rokonok egymás közt – Kühn Bölény Effiliner 1600 (T753.6) dízelmozdony

Modellbemutatás • 2023-08-20 

Kapcsolódó Youtube short - rövid videó

Keresőszavak: kühn, cseh, dízelmozdony, cd, bölény, búvár, bardotka, cz loko,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Balról jobbra ahogy a valóságban forgalomba álltak. Kühn modell szempontjából először a középső Búvár, majd a bal oldali Bardotka jelent meg.

A nyár meglepetése volt a Kühntől a cseh CZ Loko cég Effiliner 1600 (becenevén Bizon - Bölény) dízelgép modelljének kiadása. A Kühn szokásos módon nem kapkodta el, az első bejelentéstől a 2023. júniusi megjelenésig 3 év telt el, azonban nagyon szép és részletes modellt több festési variációban adta ki.
A most megjelent dízel a való életben rokona a képen is látható régebbi fejlesztésű modelleknek, a bejegyzésben bemutatott három modell a Kühn kínálatában kapható.
A blogom első modellbemutatása a Kühn Bardotkája volt, amely távoli rokona az ebben a bejegyzésben szereplő Bölény becenevű dízelnek.

Az első dízelgép szögletes, de karakteres lett

A Bardotka

Bármennyire szörnyű leírni, a most bemutatandó Effiliner 1600-as története valamikor a gőzöskorban indul. Már a II. világháború előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a gőzmozdonyok teljesítménye nem fokozható tovább gazdaságosan, más megoldások után kellett nézni. Akkoriban két út kínálkozott, az egyik a villamos-hajtás, a másik a dízel. Az ötvenes-hatvanas évek Európájában mind a nyugati, mind a keleti (kommunista) tömb a gőzmozdonyok lecserélésén munkálkodott, ekkor készült a magyar vasút, több, részben a mai napig meghatározó típusa is. Az akkori Csehszlovákiában sem volt másképp, a Ŝkoda villanymozdonyt, a Tátra villamosokat is gyártó ČKD pedig a dízelmozdonyokat fejlesztette.
A fejlesztés első eredménye a T478-as (később T751-es és 752-es) sorozat lett, amelyet, előrenyúló formái miatt, a francia színésznő Brigitte Bardot után, Bardotka becenevet kapott. A 16,5 méter hosszú dízel-elektromos mozdony Bo’Bo’ tengelyelrendezést kapott, azaz két, kéttengelyes forgóvázzal rendelkezett, mozdonyokat a 1966 és 1971 között gyártották gőzfejlesztővel a személyvonatokhoz és a helyén csak súllyal is a tehervagonok mozgatására. A mozdonyt leginkább személyszállításban használták, és annak ellenére, hogy megbízható mozdonynak számítottak, az alacsony teljesítményük (1103 kW) miatt újabb típus fejlesztése kezdődött meg.
Összehasonlításképp, az itthon használt hattengelyes fővonali szovjet M62 Szergejek teljesítménye 1472 KW, az idén ötvenéves, mellékvonali M41 Csörgőé 1324 kW. A mozdonyok 1992 után kaptak nagyobb javítást, a cseh vonalakon a 2023. évi téli menetrendváltás után személyszállító vonatok élén már nem számoltak velük. Természetesen tehervonatok élén még megtalálhatóak voltak, itthon elsősorban az Ipolytarnócnál belépő szlovák korridorvonalon lehetett összefutni ezekkel a gépekkel, gyakran párban.

Az utód úgy néz ki, minha egy nagy búvárszemüveget viselne - ezzel magyarázzák becenevét.

A Búvár

Az újabb típus a nagyon karakteres, előreugró ablakkal rendelkező T478.3 sorozatszámú Búvár becenevű gép lett. A fő paramétereiben megegyezett az elődjével, csak a motor lett erősebb (1325 kW) és a rövid fejlesztési idő miatt sok alkatrészt átvett az elődjétől. Annak ellenére, hogy a mozdony hossza nem változott, a Búvár sokkal nagyobb gépnek tűnik, még modellként is nehezebb. A mozdonyt 1968 és 1977 között gyártották, a cseh- és szlovák vasúton ez a mozdony volt a dízelvontatás alapja. Ebből a mozdonyból nagyon sok festési variáció létezik, sőt Magyarországon is találkozni velük a magánvasutak jóvoltából, tehervonatok élén. A mozdonyokat mind a cseh, mind a szlovák vasúttársaság remotorizálta, némely esetben a küllemén is változtatott.

A modern kinézetű Bölény. Nem túl karakteres, de modern kinézetű

A Bölény

Az Effiliner 1600 új építésű, tehervonati mozdonynak tekinthető, de mégis rokona a fenti gépeknek. A CZ LOKO nevű cég 2012-től Búvár mozdonyokat épített át úgy, hogy a főkereten és a forgóvázakon kívül az egész felépítményt, hajtást, irányítást lecserélte. Az Effiliner 1600 a kétezer tízes éveknek megfelelő kinézetű és elveken működő gép, amely névleges teljesítménye 1550 kW-ra növekedett, az engedélyezett sebessége pedig 100 km/h. Bár az elkészült mozdony újszerűvé vált, formája megosztó, sokan nem szeretik a kinézetét, bár nekem tetszik. A mozdonyból cseh, szlovák és magyar magánvasutak részére is adtak el példányokat, összességében 18 mozdony készült 6 különböző cég vagy annak leányvállalati részére (SK-KD, Unipetrol, PRVÁ Slovenská Zeleznična, CER-Cargo, Rail-Cargo Austria, ČD-Cargo), elsősorban a cseh, szlovák és magyar vasutakon való üzemeltetéshez.
A képen látható modell eredetijét a CZ LOKO az ÖBB cseh tehervasúti leányvállalatának, a Rail Cargo Carriernek szállította le 2019-ben, de 2020-ben befejezték ennek a típusnak a gyártását, mivel a típusengedélye lejárt, az új előírásoknak való megfelelés miatt a mozdony áttervezése szükséges.

A részletességen túl a tamponozás minősége is lélegzetelállító

Bölény modelljének bemutatása

A mozdony nagyon részletes, már-már makettszerű, ami a napi játékhoz túlzás. A légvezetékek mellett minden korlát, antenna, kürt, fékvezeték fel van szerelve, igazából csak játszani kell vele. A tető kialakításán is látszik a sok antenna, kapaszkodó, tényleg meg kell gondolni, hol fogja meg a vasútmodellező, hogy ne törjön le semmit.
Érdekesség, hogy a modelleken általában nincs visszapillantó tükör, de ez az eredeti csehszlovák gépeken sem volt, gondolom a vezető kihajolt az ablakon, ha hátra kellett néznie, mint a gőzmozdony esetében. A modern mozdonyok esetében erre már nem adnak lehetőséget, általában kamerákat szerelnek fel. A mozdonyon ez a négy kicsi kamera, mint kiálló fél gombostűfejek is modellezve vannak!

Oldalról tetszik a legjobban, mert megidézi az elődöket, és modell szempontjából is hatásos

A mozdony festése valóságszerű, az egyes minták kontúrjai élesek, ahogyan a feliratok is, de ez 2023-ban szinte már alapelvárás a profi gyártóktól. Ami viszont nekem is mindig meglepetés, hogy a legkisebb, többszínű felirat is pontos.
Menettulajdonságai hasonlóak a másik két Kühn mozdonyéhoz, a mozdony 2,7 Voltnál elindul, a lassú menete folyamatos, nem rángat, legnagyobb sebességen sem száguld, mivel az eredeti is legfeljebb 100 km/h óra sebességre van engedélyezve. Érdekes módon, ezt a lassú menetet korábban nem nagyon értékeltem, a gyermekkorom BTTB mozdonyain nem volt érzékelhető, hirtelen indult és gyors volt, ez akkor elég is volt. A lassú menet, most felnőtt korban jön jól váltók tesztelésekor, tolatáskor, vagonok összekapcsolásnál.
Amikor kézbe vettem és megnéztem azt gondoltam, hogy nem a modellvasutazáshoz használt pályakotró van rajta, de igen, az egyszerűbb kidolgozás is meglehetősen részletes.
A mozdony elég érzékeny a pályahibákra, olyan helyen is megakadt, ahol eddig az összes többi mozdonyom átment, így két helyen javítanom kellett a sínek összekötésén, amit arra vezetek vissza, hogy a pályakotró mélyebben van, mint más mozdonyok esetében.
A lámpák hidegkéken világítanak, amely eltér a Búvár és Bardotka sárgás fényétől.
Nekem a mozdony oldalnézete tetszik. Ez a rengeteg hűtőrács megidézi a korábbi modellek hullámlemezes oldalfalát. A ČKD a hatvanas-hetvenes években nagyon szerette ez a hullámlemezes megoldást, a villamosai oldalfalain is ez köszönt vissza.Másrészt ez az oldalfal modellezéstechnikailag is nagy kihívás, közelről nézve nincsenek szellőzők, de kicsit távolabb menve tökéletessé válik az illúzió.

A három mozdony oldalról

A ČKD forgóvázak

Mindhárom gép esetében azonos ütközők között hosszokat és CKD forgóvázakat találunk, illetve a Búvár és a Bivaly főkerete azonos.
A modellek hossza a gyártói közlés alapján egyaránt 138 mm, de a fotó alapján sem látni méretbeli eltérést.
A forgóvázak kivitelezése is azonos, bár a legfelső Bardotka esetében van külső-felfüggesztés imitációs is, ami azonban megnehezíti a sínre tevést. Ezek a forgóvázak egyszerűek, de egyben elég erősek is, más vasúti járművel alá is ez került.
A Kühn meghejette volna azt is, hogy a Búvár alvázát használja, de szerencsére új modellt fejlesztett, a képen láthatóak is az eltérések.

Ez a képen is látszik, mennyire részletes modellről beszélünk - ez sajnos mind letörhető alkatrész

A Kühn kínálatában mindhárom mozdonytípus – más festéssel - jelenleg is kapható 64-68 ezer Forint közötti árakon.
Az új Bizon egy nagyon látványos és részletes modell, ami a napi játék során is nagy odafigyelést kíván, kezdve a sínre helyezéstől a siklásokig. Analóg üzemben hozza a kötelezőt, a lassú menete folyamatos, végsebességnél sem rohan őrült módon, 7-8 voltnál is lomhán halad, ahogy azt egy tehervonati mozdonynak illik.

Adatlapok

Gyártó: Kühn modell & digital
Katalógus száma: Bardotka: 33412 - nincs gyártásban Búvár: 33312 – nincs gyártásban Bölény: 33272 – 2023. évi megjelenés
Mérete: 138 mm (mindhárom modell esetében)
Tömege: 162 gramm182 gramm162 gramm
Korszak: Ep V.-VI. Ep V.-VI. Ep VI.

Aki a témában mélyebben is el szeretne mélyedni, annak pár link:
https://www.railwaygazette.com/traction-and-rolling-stock/bizon-locomotive-delivered/48478.article (angol)
https://www.railwaygazette.com/traction-and-rolling-stock/operators-take-delivery-of-rebuilt-locomotives/46040.article (angol)
https://hamster.blog.hu/2020/03/19/a_bogyos_es_a_szemuveges_meg_egy_kicsit_a_bardotkarol_es_a_buvarrol
https://iho.hu/hirek/turbobuvarral-erosit-a-cer-hungary-171207
https://iho.hu/hirek/vot-amikor-meg-bardotka-es-beze-jott-fulekrol-190107
Bardotka a Kühn modell kiadásában

A modellt még 2014-ben rendeltem meg, amikor még úgy volt, hogy a gyűjtemény cseh irányultságú lesz. Aztán eltelt 5 év és kézbe is vehettem.

Tovább a bejegyzéshez

 
Vasútmodell kiállítás - Balassagyarmat 2023

Pont egy hete fejeződött be a Balassagyarmati Művelődési ház két szintjén tartott modellvasút kiállítás. A bejegyzést még aznap el kezdtem írni, de aztán annyi mindenről akartam beszámolni, hogy végül nem értem a végére, és leginkább húzni kellett belőle. A bejegyzést már több órája írom, de lehetetlen mindent bemutatni, így csak a három TT méretű asztal fog beleférni, emellett megemlítés szintjén foglalkozom még másik két H0 méretű asztallal és a hatalmas H0 méretű modullal. A kiállításon közel száz fotót készítettem, ezek egy része sajnos életlen lett, más része inkább magamnak készült egyedi megoldásokról, ötletekről, de a maradékból háromszor ilyen hosszú bejegyzés is születhetett volna. Mivel rengeteg megoldással lehet találkozni, javaslom a jövő évi látogatást.

Tovább a bejegyzéshez

 
A bokor, ami kifogott rajtam

A terepasztalom felső állomása mellett szerettem volna növényekkel és bokrokkal fedni. Sok-sok bokorral, aminek előállításához ebben a nyári hőségben nem volt sok kedvem. Szerencsére idén jelent meg a Busch egy új bokorcsaládja, amelyekből a virágzó változatot rendeltem meg a korábbi kedvező tapasztalatok alapján.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.