Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Kellemetlen meglepetések

Hogyan ne építs terepasztalt? • 2023-05-27 

Keresőszavak: szemafor, fényjelző, szakasz, rákospalota, állomás,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

A képen látszanak olyan kartondarabok, amelyet télre kap meg az asztal. Az ágyazat melletti két lyukból a felsőre (menetirány szerinti jobb oldalra) a fényjelző kerül, a bal oldalon a szakasz áramellátáshoz vezetékek fognak futni.

Az első kellemetlenség

Minden tavasszal eljön egy nap, amikor a terepasztalról lekerülnek a télre védelemként feltett fóliák és kartonok. Amit lehet, leszedek, előveszem a morzsaporszívót, majd következett volna a sínek áttörlése. A tisztítás során a síneket is átvizsgálom, mert a garázs hőingadozása miatt okoz meglepetéseket. Eddig legfeljebb a sínkő jött fel, de most egy 10 centis darabon a sín is elvált az alaptól.
Kezdetben többféle sínrögzítési technikát kipróbáltam, míg végül az általános faragasztóig eljutottam, de ezen a méteres szakaszon még kétoldalas ragasztóval történt a flexibilis sín rögzítése. Már akkor sem voltam elégedett a hatással, de mivel ezt a részt erősen tartotta, nem terveztem a cseréjét.
Idén télen azonban a ragasztás nem bírta tovább, feljött a sín. Ilyenkor nincs mit tenni, az egész sínszakaszt fel kell szedni, a terepet tisztítása után újrafektetni. A felszedéskor általában sérül a vágány, ha sín nem is, de a talpfa biztos roncsolódik, ezért pár új síndarab vásárlása mellett döntöttem. Gondoltam, ha már hozzányúlok a sínekhez, fejlesztek is, beépítek fényjelzőket, illetve a korábban beszerzett H0 méretű fénysorompót is cserélem.
A fénysorompó csere egyszerű volt, ugyanazzal a tápfeszültséggel működik, mint elődje, nem kellett újrahúzni az összes kábelt, csak szerelni egy kicsit a terepasztal alatt, viszont sokkal jobban tetszik az eredmény.

Rákospalota kijárati fényjelzői. A főjelzőkön 4 optika van, a képen nem látszik, de a legtöbb tilos jelzést ad, csak a mozdony előtt világít két sárga jelzés

Fényjelzők és szakaszok

A szemaforok már egy kicsit bonyolultabb történet, ehhez szakaszokat is létre kell hozni, ezekre az etapokra szabályozottan kell áramot biztosítani.
Az analóg terepasztalokon a vonat megállását úgy biztosítjuk, hogy azon a szakaszon nem kap áramot, ezért megáll. Mivel ezt a hatást nem az egész asztalon szeretnénk elérni, csak a jelző előtt, ezért az egyik, vagy mindkét sínszálat átvágjuk egy akkora szakaszon, ahol a vonat biztos meg fog állni. Ezt, a legalább két helyen megszakított sínpárt hívjuk szakasznak, amit külön árammal irányítunk. A szakasz mértet nem egzakt, általában a rendszeresen járatott leghosszabb mozdonyhoz, motorvonathoz igazítjuk. Gyűjteményemben ez a Siemens Desiro motorvonat lesz, ezért ez a szakasz nálam elég hosszú, a mozdonyok valahol a szakasz elején-közepén állnak meg, ha nincs bennük áram. A szakasz két végén egy-egy fényjelzőt helyeztem el, a motorvonat előtte fog megállni, a mozdonyos vonatok meg jócskán előtte, de a szemafort biztos senki nem fogja meghaladni.
A jelzők kiválasztásához a MÁV F. 1. számú jelzési utasítását lapozgattam, de nem akartam és nem is lehet mindent belőle modellezni. A fényjelzőből terveim szerint többfélét is fogok használni.
A térközjelző csak tilos vagy szabad jelzést ad, ha nincs a szakaszon áram, akkor vöröset, ha van a sínben delej, akkor zöldet.
Az állomáson vagy az állomás előtt álló főjelzők nemcsak az áthaladást, hanem sebességet is tudnak szabályozni. Vöröset fog mutatni akkor, ha nincs a szakaszban áram, és két sárga fényt, ha mehet, ezzel jelezve azt, hogy az állomáson meg kell állnia. Ha állomási vágányon vagy térközön megállás nélkül haladhat át, akkor láthat a mozdonyvezető zöld fényt.

Pestszentlőrinc állomás tolatásjelzővel egyesített fény főjelzője. A főjelző árbocának piros-fehér sávozását középen kék sáv szakítja meg. Alul a különálló lámpa a hívójel. A háttérben sárga-fekete csíkokkal egy törpe (azaz nem oszlopon álló) tolatásjelző, mögötte siklasztó saru.

A bejárati jelzőkön kiegészítő hívójel is lesz. A hívójel arra szolgál, hogy a jelző meghibásodása esetén is, nagyon alacsony sebességgel, de a vörös jelző mellett el lehessen menni. Ez a terepasztalon inkább érdekesség, mint szükséges funkció, így a kezdetekben be nem fogom használni.
A valóságban egy kicsit bonyolultabb a történet, a főjelző előtt gyakran előjelző áll, hogy a mozdonyvezető fel tudjon készülni a megállásra, azonban ehhez egy átlagos méretű asztalon nincs hely, nem is gondolkodtam ilyen megoldásra.
A főjelzőkből is van párféle, biztosított és nem biztosított, illetve tolatásjelzővel egyesített is, nálam csak az első lesz az egyszerűség kedvéért, de ez még így is bonyolultabb lesz, mint pár mellékvonal állomása.
Ahhoz, hogy mindezeket be tudjam kötni, szakaszonként 4 lyukat kellett fúrnom (kettőt a jelzőknek, kettőt a kábeleknek, amelyekben az áram fut). A fényjelzőből az állomás elé hívójeles 4 fényű bejárati jelzőt, a szakasz másik oldalára térközjelzőt tettem, hogy legyen ok, ha áll a vonat. Ezeket a lámpákat már Arduino segítségével vezérelném, ezért a reléket is elkezdtem beépíteni.
Hetente csak pár órám van foglalkozni a terepasztallal, így 1 hónap után tartok ott, hogy az ötödik jelzőt építem be, és itt fel fogom függeszteni, mert nem ártana, ha egy terepasztalon mennének is a vonatok.

Ez a jelző bizony túl közel került a vágányhoz.

A második kellemetlenség

A beszerelés során a vezérlőtől legmesszebb álló főjelző esetében a behúzás során valahol megtört a vezeték, és nem világított a vörös fény, ezért új szálat kellett behúznom. Forrasztás előtt, közben és után is ellenőrzöm, hogy a fényjelző ledjei világítanak-e, mert nincs kellemetlenebb, mint, hogy a méteres vezetékelést újra el kelljen végezni. Mivel csak egy vezeték okozta a problémát, egyszerűbb volt egy újat behúzni.

Amikor a vonat túl közel van

Egy másik esetben nem voltam elég figyelmes, a lámpa túl közel került a vágányhoz, itt már nem úsztam meg, hogy ne kelljen kihúzni és újra bebújtani a vezetéket. Szerencse, hogy ez fényjelző a vezérlőhöz közelebb volt.

Erre a selejt kocsira hungarocellből egy kanyarsablon került, így a sínre helyezve egyértelmű, hol kell elhelyezni a tárgyat, ami nem lóg az űrszelvénybe. Ennél a lámpánál előzetesen valamit nagyon elmértem, legalább a fapálcika helyén kellene állnia.

Készítettem az előírások alapján egy kanyarsablont, amit egy szétesett kocsi alvázára ragasztottam fel. A kocsit a vágányon tolva egyértelműen mutatta, hogy a jelző az űrszelvénybe lóg, el is hajlítja az oszlopot. A lyuk fúrásakor még nem volt megfelelő méretű ívem, így a sablont se tudtam végigtolni rajta, valamit félremértem. A képen a fapálcika jelöli azt a helyet, ahol már állhatna a jelző. Mivel ez egy ív, amely támfala ferde, a pálcával kimért helyre nem kerülhet, mert nem lehetne jól rögzíteni, ettől beljebb fogom tenni. Ez is kellemetlen, mert bonthatom a támfalat, de legalább látni a végét.

A lámpa a támfalba került, így hiba lóg túl az ív miatt a szerelvény, nem fog beleakadni

A támfalat pár centis darabon kibontottam. A legtöbb helyen a domborzat hungarocellből vagy purhabból készült, így egyszerű bányászati módszerekkel (értve ez alatt a szike használatát) is könnyen átalakítható. A jelzőt csak elhelyeztem, de nem ragasztottam be, lehet, hogy a támfal átépítésekor ki kell vennem. Ez valószínűleg csak egy pár órás feladat lesz, de könnyebb úgy dolgozni, hogy csak néhány vezetékre kell figyelni.
A TT jelzők mérete kicsi, óvatosan kell ezekkel dolgozni. A MiniBoxtól beszerzett jelzők árboca acélszállal merevített műgyanta, ami tetejére kerül a lámpatest, az egész nagyon kicsi ponton találkozik, hasonlóan az igazihoz. Az egyik lámpa a szerelés közben lekonyult, azaz a lámpatest elvált az árboctól, de szerencsére a sárga UHU ragasztóval a hiba javítható volt.

A még nem végleges, de már működő megoldás

Amikor az ötlet nem működik

Az elvált vágány a híd alatt ment át, ezért ezt a műtárgyat is ki kellett vennem. Gondoltam, milyen jó ötlet lenne, ha a híd széléhez tennék egy szakaszjelzőt, mindkét sínt átvágnám, így könnyebben lehetne kivenni, ha szükséges. Sima liba, ebben nem lehet hiba, és tényleg a vezeték átvágásával nem volt semmi gond. Inkább azzal, hogy utána sehogy nem lehetett a híd előtt álló és a hídon lévő sínpárt összeilleszteni. Ha lerögzítem, akkor oda minden előny, mert a ragasztás miatt nem lesz kiemelhető a híd, ha meg nem, akkor az elállás miatt meg siklás lehet.
A megoldás az lett, hogy a híd szigetelő sínpapucsot kapott, az ív lett megbontva és beépítettem új sínt. A régi és az új sín találkozásánál a talpfát vágtam alul át, hogy szükség esetén annyira hátrahúzható a papucs, hogy a sín ki lehessen emelni. Ideiglenesen egy oda nem illő facsavarral fogattam le a sín, de a végső megoldás sem lehet nagyon más, mivel akkor megint ott fogok tartani, hogy a híd nem lesz mozdítható.
Keresd a különbséget – Gbgs vagonok

Általában a bejegyzés publikálása előtt két héttel megválasztom a témát, amiről írni fogok, megkezdem az anyagok gyűjtését, a fotók (és esetleg videók) készítését, majd a szövegezést véglegesítem.
Most is volt egy terv, de a Vasuttmodell kéttengelyes, zárt teherkocsi IV. korszakos modelljeinek júniusi kiadása miatt változtattam. Egyrészt egy hatalmas eredmény, hogy a Tillig TT méretben egy magyar áruház exkluzív modelljét adta ki, és az is, hogy a bejelentés után pár nap alatt elfogyott a készlet, másrészt pont mostanában foglalkoztam ennek a kocsitípusnak az átalakulásáról. A Tillig saját fotói alapján is adott ki ilyen modellt (ez volt a bejegyzésben fotózva), adta magát a lehetőség az összehasonlításra.

Tovább a bejegyzéshez

 
A kéttengelyes fedett kocsi átalakulása

Azt gondoltam húsvétkor már a terepasztalomon fogok dolgozni, tisztogatni, megkeresni az állás során keletkezett hibákat, de az időjárás másképp akarta. Egy ideje dolgozom egy összeállításon, hogyan alakultak át a kéttengelyes áruszállító vagonok, ami először csak a Berliner TT Bahner 50 éves és Tillig 2012-ben megjelent termékének összevetése lett volna, de beleásva jobban magam a témába, a modellek bemutatásán keresztül a Gbs vagon átalakulásával is foglalkoztam.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.