Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Csengő a bakterházra

Hogyan ne építs terepasztalt? • 2023-01-26 

Keresőszavak: igra, papírmakett, épület, terepépítés, ,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

A kispesti fénysorompó mellett álló őrházon jól látszik a külső csengő

Amikor az IGRA bakterházát készítettem egy kis dolgot hiányoltam róla: a csengőt. Ez a külső csengő akkor fontos, amikor a vasutas kint van, így hallja, hogy szól a telefon, illetve még korábban, hogy üzenetet kapott). Mekkora jelentősége van még a mai mobil világban, azt nem tudom, mindenesetre a kispesti vasúti sorompó mellett álló vasútőrházon még mindig kint van.

Egy befalazott szolgálati hely, rajta a T betű

Korábban az ilyen épületekre kívülről az őrház száma mellé még egy T (=telefon) feliratot is tettek, mint az a rákospalotai raktárak kihúzóján még álló, befalazott szolgálati hely falán még látható a kettes szám alatt.

Ebben a zacskóban ott a két csengő is

Az épülethez a csengőt egy magyar webáruházból rendeltem meg. A Minibox.hu termékeivel még régen, a Temofeszten találkoztam, egyedi rakományok, növényzetek mellett a Mikromodell 3d nyomtatott gyártmányait is forgalmazza, akik a csengőt is készítették, illetve a terepasztalhoz vasúti jelzőlámpákat is rendeltem. Amire viszont nem számítottam, hogy ezek a csengők valóságban azért nagyon kicsik és arra sem, hogy átlátszó gyantából készülnek. Mikor megláttam a szállítmányt, Hofi régi vicce jutott eszembe: „Látja? Nem látja? Na látja!” Az akkori magyar focival ellentétben nekem csak a szemem kellett jobban mereszteni, hogy megtaláljam mind a kettőt.
Korábban ilyen 3d nyomatot nem rendeltem, így inkább kettőt rendeltem belőle, ha valamit nagyon elrontanék. A dupla rendelés most nem jelentett nagy kockázatot, mert a csengő darabja csak 100 Forint volt.

közelről látszik, hogy részletesen kidolgozott darabok ezek a csengők

A csengők átlátszó anyagból készültek, ezért festeni kellett azokat. Ezek a csengők régen egy fekete bakelit alapra voltak felszerelve, de ez a feketeség ebben a méretben legfeljebb nagyítóval látszana, így maradtam az egyszínű ezüstnél. Bármilyen megoldást is válasszak, az nem volt opció, hogy kézzel vagy csipesszel fogjam, így egy kétoldalú ragasztócsíkra rögzítettem a két műgyanta nyomatot. Korábban próbaként vásároltam ezüst metallic marker feliratú filctollat, és az eddigi tapasztalataim pozitívak voltak, ezért ezzel húztam át többször a csengőket. Őszintén szólva már az első réteg fedett, de nem akartam hinni a szememnek, ezért még párszor áthúztam. A végén a kétoldalú ragasztón több fém volt, mint csengőkön.

A fogpiszkálót csak addig tartottam ott, amíg meghúzott egy kicsit a festék.

A következő mutatvány a beépítés volt. Feleségem mondta is, hogy tegyek ki a csengő mellé egy nagy nyilat is, hogy látszódjon hová tettem, annyira nem lesz észrevehető.
A csengő hátoldalán van egy kis tipliszerű hengeres valami, ezért első lépésben a bakterházba fúrtam egy lyukat.
A felragasztásról elképzelésem sem volt, hogyan lehet úgy, hogy közben a ház fala se csillogjon a megszáradt utána. Végül arra gondoltam, hogy ahol a csengő lesz, teszek egy kis festéket, ami száradás közben odafogja. Azért, hogy a festék ne follyék be a korábban elkészített lyukba, egy fogpiszkálót állítottam bele.

A nagy mutatvány, egy gyufafejnél kisebb tárgyat egyensúlyozok

Mikor egy picit meghúzott a festék, következett a nagy mutatvány. A csengő csipesszel megfoghatatlan volt, ha sikerült is, nem lehetett jól felhelyezni. Végül egy fogpiszkálóra végére a kétoldalú ragasztószalagból lecsípett darabot tettem és erre helyeztem rá a csengőt. A csengő háta is kapott egy kis festéket, hogy jobban tapadjon. A képen jól látszik a tipli, ami miatt a lyukat fúrtam, illetve az is, hogy nagyjából egy gyufafej méretű tárgyat próbálok elhelyezni.

Most már nyugodtan kint állhat a bakter, hallani fogja, ha az állomásfőnök hívja

A kispesti bakterházól eltérően a csengő nálam fordítva áll, a csengő szára felül veri a fémet, de a lényeg, hogy felszerelésre került.

Adatlap

Gyártó: Mikromodell
Katalógus száma: MM2038
Típus: Festetlen 3d nyomtatás, mérete kb 3 mm x 1,5 mm

Váltóőrház

Ősz van és házakat építek (a következő bejegyzés is még ilyen téma lesz). A terepasztalra egy kisebb szolgálati helyre volt szükségem a váltók kezeléséhez. Az Igra egy kisebb, a présházakhoz képest eggyel magasabb bonyolultságú papírmodelljét építettem össze erre a célra. A váltóőrház nem fantázia-modell, az eredetijét Szlovákiában lehet megtalálni, Bossány (Bosany) vasútállomás szélén a sorompót kezeli. A forint romlásával sajnos ennek a kis épületnek az ára is nőtt, most ötezer forint felett látom, ahol van készleten.

Tovább a bejegyzéshez

 
Bréking: 7 új magyar vasúti kocsi a 2023-as Tillig katalógusban

Ma reggel megjelent a TT méret legnagyobb gyártójának, a Tillig cég katalógusa, ami 3 oldalnyi, összesen 7 darab magyar modellt tartalmaz. Azt hiszem rajtam kívül sokan várták a "Halbi" vezérlő megjelenését, amely idén befuthat (mint a képen szereplő újabb festésű változat Kőbánya-Kispestre).

Tovább a bejegyzéshez

 
Boldog új évet – itt a PIKO 2023-as katalógusa

Idén ez lesz az utolsó bejegyzésem, ahogy az elmúlt két évben is a PIKO katalógusáról írtam le ilyentájt a véleményem. A PIKO hagyományosan az év utolsó napjaiban adja ki katalógusát, ami a következő évben forgalmazott modelleket tartalmazza.
Annak ellenére, hogy novemberben a PIKO a helyi képviselettel közösen magyar katalógust adott ki, nem vártam nagy dolgokat, de amit vártam, azt meg is találtam.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.