Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Apróság – Multicar az Auhagentől

Modellbemutatás • 2022-01-16 

Keresőszavak: auhagen, multicar, papírbakter, m24, kisteherautó,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Az összeépítés után látszik mennyire kicsi: alig magasabb, mint a kerékpáros. A kerékpáros mögött az a valami egy fogpiszkáló.

Mi is az a Multicar?

A Multicart kétszemélyes, szocialista rendszerből maradt kisteherautó-típusnak ismerjük, amelyet nevének megfelelően sokoldalúan használtak fel, a legelterjedtebb M25-ös típusra már 15 féle különböző munkaeszközt lehetett felszerelni. Az ötvenes években a fejlesztés célja még egyszemélyes, gyáron belüli szállítójármű kialakítása volt (mint a TT méretben a Busch által forgalmazott M21-es), amit a vevői igények a hetvenes évekre sokoldalú kisteherautóvá változtattak. Ezeket a kisteherautókat nagy számban adták el tőkés országok részére, ami a szocializmusban kevés cégnek sikerült, és valószínűleg a nyugati exportbevételek miatt szabadabban is fejleszthettek a tervgazdaság keretei között.
Tudomásom szerint ez az egyetlen olyan Német Demokratikus Köztársaságban gyártott teherautó márka, amelyet az egyesülés után is fejlesztettek, a termékre akkor is valós piaci igény mutatkozott, szemben mondjuk az IFA, Robur vagy Barkas típusokkal.
A bemutatásra kerülő M24-es típust kétszemélyes formában a hetvenes évek második felében gyártották, és ezt követte az a változat, amely mindenhol ismertté tette a gyár nevét. Bár az utódtípus gyártását 1992-ben abbahagyták, azért a mai napig (azaz 2021-ben is) találkozni vele önkormányzatoknál, kertészeteknél, tüzépeknél, ahol a kis helyigény és a kisebb súlyú rakományok szállítása még előnyt élvez a maximálisan 50 km/h maximális sebességgel szemben. El kell ismerni, hogy a megmaradt járművek nyitott platósok, dobozossal nem nagyon találkoztam, bár létezett belőle hűtőkocsi, konténerszállító, sőt 4x4-es terepjáró változat is. A M24-es, az utód M25-ös, sőt a követő az M26-os típusok is hasonlóan néznek ki, leginkább a nyújtott szélvédőben különböznek az M24-től, így kegyes csalásként ez a modell is a terepasztal része lesz (bár az igazat megvallva, 30 éves teherautókkal bőven találkozni az utakon, főleg vidéken). Ha a mai Multicar kínálatra vagyunk kíváncsiak, akkor a Hako Gmbh neve alatt találjuk meg az M29 és M31 típusokat.

Sok apró alkatrész kis helyen is elférne - szemben ezzel a dobozzal

Doboz tartalma és összeépítése

A doboz elég tág az autó alkatrészeinek, akár több is elférne benne. Ugyanakkor látszik, hogy új fejlesztésről van szó, nincsenek sorják és más eszközkopásra utaló jelek. Külön tetszik, hogy a fülke elején a lámpák keretét ezüstre színezték, és a Multicar feliratot is rátamponozták. Az is jó pont, hogy a kerék valóban gumi, nem csak fekete műanyag. A szett kezdőknek is javasolható, szike, ragasztó, csipesz és csiszolópapapír (ami helyett én eldobható körömreszelőt használok) szükséges az összeépítéshez. Meg jó szem, ennek hiányában nagyító, hogy megtalálja az ember a kicsi lyukakat.
A modell logikus felépítésű, száradással együtt másfél óra alatt megvan, az egyes elemek a leírás alapján jól felismerhetőek. Összeépítést követően marad pár alkatrész, de majd felhasználjuk máshová.

A kis lyukat megtalálásához segítséget vettem igénybe: alulról világítottam meg az alvázat.

Tapasztalatok

Két nehezebb rész van az összeszerelés során, az egyik az alvázba illeszthető kipufogó, a másik pedig a hátsó lökhárítóra szerelhető milliméteres bigyó. A kipufogóval az a probléma, hogy elég nehéz mindkét helyre úgy betalálni, hogy a másik ne mozduljon ki, hátul pedig egy fél milliméteres lyukba kellene behelyezni egy másfél milliméteres bigyót. Végül az első problémát úgy oldottam meg, hogy egy elemlámpára tettem az alvázat, így már jobban láttam hová kell tennem a csövet. A hátsó esetében a problémát az okozta, hogy a csipesz feje vastagabb volt, mit a felhelyezésre kerülő tárgy, így itt fogpiszkálókkal ügyeskedtem valamit. Ugyanakkor, ha ezt a két alkatrészt elhagyjuk, nem fog feltűnni.
Az egyes alkatrészeket könnyű leválasztani az öntőkeretről, ugyanakkor csonkok maradéktalan eltüntetéséhez használtam a körömreszelőt. Az összeszerelési rajz egyértelmű, az egyes elemek pontosan illeszkednek, de ezt egy 2021-es fejlesztéstől elvárhatjuk.
Kisebb hiányosságként felróható, hogy a tükröknek nincs kialakítva mélyedés a kasznin, így kicsit találomra tettem fel. Ettől függetlenül a mintegy 5 és félezer forintért és egy kevés időbefektetésért egy látványos modellt kapunk.

A színes (és szándékosan homályos) változat Papírbakteré, az alatta lévő fekete-fehér az Auhagentől kapott. Mindkettőt nyomtatással állították elő-

Rendszámtábla

Az Auhagen volt olyan figyelmes, hogy adott a csomagba rendszámokat is, amelyek elsősorban a szocialista érában kiadott két betű négy szám kombinációk voltak. Szerintem a magyar rendszámok kevésbé voltak hosszúak és nem kötőjel csak négyzet állt a csoportok között. Mivel az én terepasztalom későbbi, ezért a papírbakter által gyártott piros színű lassújármű rendszámot tettem fel a járműre. A lap 126 rendszámtáblát tartalmaz elég sokféle járműre, nyomtatással, kartonpapírra készült, az ára pedig legfeljebb 500 Ft. A vágáshoz – mint minden karton esetében – éles szikére van szükség, de ha valaki jól bánik az ollóval, az is nekikezdhet. Ugyanakkor trükkös és be is dőltem először, hogy az első-hátsó rendszámok nem egymás alatt vannak, egy-egy betű-szám kombináció, akár háromszor is előfordulhat. Amit érdemes javítani a felragasztás után, az a kartonpapír fehérségéből és vastagságából adódik: érdemes lehet ezt a részt feketével kihúzni, mert az újabb rendszámokat már műanyag kerettel szerelik fel az autókra.

Adatlap

Gyártó: Auhagen
Katalógus száma: 43673
Korszak: IV.
Megjelent: 2021.

Itt a metszés ideje!

A blog nem váltott kertészeti tematikába, csak ahhoz, ha rönkfa szállítmányt szeretnénk a nyitott kocsiba (pl: E, Es, Eas, Eas-x és társaik) tenni, akkor ezt most kell elkezdeni. A rakományhoz mostanában kell vékonyabb ágakat gyűjteni, és kiszárítani. A fákban, bokrokban így tél végén a nedvkeringés még alacsony, ezért hamarabb is szárad ki. Érdemes ilyenkor egy vagy kétféle fa levágott hatásaiból többet is gyűjteni, de tapasztalatom szerint nem érdemes sokfélét keverni. Nekem a képen is látható mályva hajtásai tetszenek, ezek mintázata bár világos, de változó árnyalatú, oldalán vízszintes harántvonalak futnak, amely a valódi fák kérgét utánozhatják. Persze, lehet hurkapálcikából is készíteni rakományt, de véleményem szerint azt még sokáig kell festegetni, koszolni, hogy igazinak tűnjön.

Tovább a bejegyzéshez

 
PIKO 2022. évi tervei

A PIKO szokásához híven még az óév utolsó napjaiban kiadta katalógusát, amelyben az újdonságok mellett a 2022-ben megvásárolható modelleket is bemutatja. Elsőre átlapozva az az érzésem támadt, hogy az új katalógus hosszabb, mint a tavalyi, de valójában ez is 40 oldalas, csak valahogy tartalmasabbnak tűnik.
Sajnos idén sem jön új Szergej, Lúdmilla is csak DR festést kap, de lesz új magyar modell.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.