Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

BzMot motorvonatok

Modellbemutatás • 2021-11-07

Keresőszavak: mtb, bzmot, máv, motorvonat, lph, magyar, cseh,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Balra az MTB motorvonata, jobbra az építőkészletből hozzárétő mester által összeállított modell

LPH építőkészlet

Az LPH által gyártott építőkészletet 5000 Ft alatti áron be lehet szerezni (stavebnice M152 LPH Baafx szavak segítenek a keresésben). A modell festetlen műanyag elemekből áll, és elsősorban a csehszlovák kialakítást követi, a modell homlokrészén lehet látni a legnagyobb eltérést. Az összeszerelés, átalakítás, festés munkáját veszik át TT-s mesterek, akiktől a korábbi bejegyzésben is említett mintegy 25-30 ezer Forintos áron lehet megszerezni, régi BTTB hajtással. Korábban a PMT 65102-es cikkszámon készített hajtást (mindkét tengely hajtott, egyik oldalon lendkerék), azonban jelenleg nem gyártják.

MTB és LPH modellek egymás mellett

Ha egymás mellé tesszük a két modellt (a piros festésű az MTB, az újabb sárga csíkos az építőkészletből összeszerelt), a gyári kissé magasabb, bár a fehér festés miatt ez nem látszik, a viszont keskenyebb. A gyári modell előnye, hogy az utastérben nem a motor látszik. A gyári változat kitűnik a gumi tamponálásokkal is, illetve a BzMot orra, mintha kicsit tompább is lenne. Az oldaldobozok kialakítása egyértelműen a gyárinál szebb, részletgazdagabb.

Távolabbi a gyári modell. Szemből is jelentősek az eltérések.

Szemből nézve a gyári előnye jobban látszik: a lámpák kidolgozása egyértelműen jobb, a tető részletesebb, a kapaszkodókat is csak ezen találunk. A lámpák az összeszerelhető modellen kristályok, a gyári modell tudja a LED-es világítást.

Felül a gyári modell, több a részlet a tetőn is.

Fentről nézve látszik igazán a különbség: az MTB modellje hegyesebb, az LPH összerakható változat lekerekített, és nézve a MÁV-os gépről készült fotókat, videókat, az MTB megvalósítása áll közelebb a valósághoz.

Összefoglalás

Az összehasonlításokból nem meglepő módon mindenhol az MTB gyártmánya került ki győztesen, mivel az LPH modellje tényleg csak pár ezer forintos készlet, nem várható el nagy precizitás. Azt se tagadjuk, hogy a külsőségeken túl a gyári modell tud világítani, lehet digitalizálni, a hajtásrendszere modernebb, de sajnos zajos is. A modellek közötti különbségek alapján az olvasóra bízom, hogy érdemes-e a több, mint kétszeres árat (a bejegyzés írásakor 56ezer Forint felett) kifizetni.
Virágzó bokrokat kreálok

Idén júniusban írtam egy bokorkészítési technikáról, de a bokrok hamar elfogytak és én szerettem volna virágzó cserjéket is a terepasztalra, mert mégiscsak egy májusi időszakot modellezek. Kerestem a lehetőségeket, hogyan lehetne fehér virágú bokrokat létrehozni és közben megpróbáltam jobban megbarátkozni a fújható ragasztóval.

Tovább a bejegyzéshez

 
MTB MÁV vörös csillagos BzMot

Végre októberben megjelent a cseh MTB TT méretarányú motorvonata. A modell külsőségeiben nem okoz csalódást és a cseh gyártó sem vállalt túl nagy kockázatot a modellel, egyrészt a cseh változat elkészült, a magyar változat is nagy sorozatszámú volt és a mai napig szolgálatban áll, a mellékvonalak meghatározó motorvonata a modellezésben legtöbbek által gyűjtött IV. korszak második felétől. Az MTB modellekre jellemző, hogy a legkisebb ívsugár a BTTB-hez igazodik (ezt a modellt is 280 mm-től ajánlják), így a régebbi sínanyagból épült terepasztallal rendelkezők is növelheti a vevőkört Ezek után nem meglepő, hogy az MTB oldalán a termék mellé egy napra sem került ki a zöld pötty, ami a raktárkészletet jelezné, hónapok óta csak a kék, megrendelhető jelzést mutatja.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.