Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Szétvertem a terepasztalt - 2021.

Hogyan ne építs terepasztalt? • 2021-07-31

Keresőszavak: terepépítés, lejtés,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Tavaly még más volt a terv - egy vágányon folytatódik a közlekedés

A hiba makacs és visszatér

Tavaly októberben azzal zártam az évet, hogy felső, Vonornak nevezett állomásról kiinduló két vágányból egy átmenő marad, ezért átépítettem a terepasztal másik végét is, hogy előkészítsem a helyet, ahol egy váltóval be tudom kapcsolni. Kiszámoltam, milyen sínek szükségesek és be is próbáltam, tényleg csak a bontás volt hátra. Idén aztán jött az új töretőmozdony és a felső állomás ellentétes oldalán lévő váltókörzetében folyamatos siklások voltak. És itt nem arról van szó, hogy amit egy régi, nem annyira kényes 6 tengelyes elviselt, azt az új 4 tengelyes nem, hanem inkább arról, hogy amikor kicsit változtattam a vonalvezetésen tavaly, akkor a mozdony megbízhatatlansága miatt nem jött elő a probléma.

Elég radikális, de még ez tűnt a legjobb megoldásnak

Amikor nincs már visszaút

Elkezdtem verni a fejem a falba, mert ennek a hibának az oka még az eredeti pályavezetésben keresendő, minden évben javítgattam rajta, de nem lett jobb. Egyszerűen öt évvel ezelőtt kellett volna szétszednem a pályát, amikor még nem volt ennyire elkészítve a terep, és újrarakni az egészet. Akkor azt mondtam magamnak, hogy tulajdonképpen a valós életben is így építenek mindent, én is alkalmazkodjam a terepviszonyokhoz. Ami mondás mondjuk játéknak jó, de a tapasztalatok szerint működő terepasztalt nem fog eredményezni. Két hétig gondolkodtam mit lehet most tenni, ami a legkisebb kárral jár, de elfogytak a lehetőségek, így nem volt más hátra: radikális megoldáshoz nyúltam, az egész felső állomást váltókörzettől váltókörzetig szétvágtam úgy, hogy az elkészült terepből a legtöbb megmaradjon.

Vágánypróba. Kicsit egyszerűbb lett a dolgom, mert jelenleg az egész állomás vízszintben áll.

Lejtés

Korábban a felső pályaudvaron volt egy enyhe lejtés, a változtatás után vízszintbe került az összes vágány – ezzel viszont már esély sem lett arra, hogy a tavaly elkészített vágánybekötés megvalósítsam, mivel nagyon meredek lenne a lejtő. Valahonnan az az emlékem van meg, hogy az emelkedés javasolt felső értéke 5%. Az emelkedés azt jelenti, hogy az egységnyi vízszintes úton függőlegesen mennyit emelkedik a pálya (5% esetében 10 cm alatt 5 milliméterrel emelkedik a pálya), az igazi vasutak esetében ez maximum 25% lehet. A terepasztalomon én is belefutottam ebbe a hibába, egy bizonyos meredekség felett a mozdonyok még elmentek, de a Desiro – könnyebb súlya miatt – már legfeljebb csak pörgött. Persze, az megint egy más kérdés, hogy egy emelkedő hosszabb távon mennyire teszi tönkre a mozdonyt, ezért nem érdemes a szélső értékre hajtani. Jelenleg a Desiro motorvonat miatt a legnagyobb emelkedő a terepasztalon egy 3,7%-os lejtő. Az átalakítás után A felső állomásról a következő váltóig 5,5 centimétert kellett volna esnie 80 centi alatt, ami már bőven 6,8% lenne, így a megvalósítását elvetettem.
Felmerülhet az a kérdés, hogy a pályaudvar másik oldalával mi a helyzet, azzal mért nem foglalkozom. Az állomásban két vágány kapcsolódik, az egyik a terepasztal széléig megy és külső, nagyobb ívként érkezik, a másik pedig egy kisebb ívben csatlakozik. A belső ív lenne egy régi, szűkebb ívekkel épült vonal, a külső pedig egy modernebb, amely nagyobb ívén kompromisszumok nélkül lehet közlekedni. A külső ív a nagyobb sugár mellett alacsonyabb meredekséggel is lett annak idején építve, az emelés után is még bőven határon belül maradt. A belső ív esetében, a pálya legmagasabb pontja az állomás előtt van, ezért a vonal süllyedéssel jött az állomásra, ennek meredeksége viszont az emelés után jelentősen csökkent.

Az állomás után lévő hídat el kellett bontani, de azért valami emléknek kellett maradnia, itt híd állt.

A híd túl közel van

A bontás után az is kérdésessé vált, kell-e híd a felső pályaudvar másik oldalára, mert a jelenlegi kiépítésnél két kihúzóvágányba végződik, amihez hídon eljutni elég életszerútlen. A híd is bontásra került – legalábbis átmenetileg, keresem a helyét. Jelenleg odáig jutottam, hogy a két kihúzó egy hídpillérnél ér véget, a korábbi híd helyén most töltés húzódik.
Persze, nem bírtam ki, hogy ne építsek terepet, így legalább a látvány nagyjából megvan.
A képen lehet látni, hogy a jobb oldalai barna sínszál kivetődött. Ez nem szándékos, hanem bontás során sérült meg, azonban visszaépítés során úgy döntöttem, hogy nem javítom, hogy úgy tűnjön, ez a vágányt már régen feladták, nem tartják karban. Ezzel szemben a bal oldalira figyeltem, abban az esetben, ha a mozdonynak körül kell járnia a szerelvényt, akkor ide ki tud állni és megvárni a váltó átállítását.

Irtásos vágányait is emelni kellett, így most egy kőfallal megtámogatott töltésen fut.

Amikor a híd alacsony

A vízszintben hozás miatt Irtásos vágányát is emelni kellett, itt a hídláb mögé még egy kőfal is épült, ezen a képen is lehet látni, hogy ez az 5 centi mennyire jelentős..
Leltár - 2020. évzárás

Míg másoknál az őszi időszak a terepasztal építés kezdete, nálam ilyenkor zárul. Ennek oka csak annyi, hogy a garázsban építkeztem, télre pedig kell a hely az autónak is. A pakolgatás során zárszámadást is teszek, mit terveztem tavasszal, és mi teljesült.

Tovább a bejegyzéshez

 
Az ősz már elkezdődött - jönnek az újdonságok

Az ősz csalhatatlan közelségét jelzi, hogy a TT méret legnagyobb gyártója -augusztus 27-én kiadta őszi katalógusát. (Letölthető: a Tillig letöltések oldaláról)

Tovább a bejegyzéshez

 
Bokrok a terepasztalon: amit magam készítek el

Mert kellenek bokrok a terepasztalra. Az egyszerű és olcsón beszerezhető szárított mohától és izlandi zuzmótól eljutottam oda, hogy magamnak is készítsek bokornak látszó tárgyakat. Ebben a részben bemutatom, hová jutottam, a száraz, barna mohát hogyan cseréltem le.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.