Játétktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Bokrok a terepasztalon: amit magam készítek el

Sokféle és szép

G MiniatureS bokrok - a minta

Amivel eddig találkoztam bokrok között, ez számít a legjobban kivitelezettnek. Négy sorban kapunk zöld műanyagra felvitt picit leveleket és virágzó ágakat, 1,5-2 cm magasságban, ami pont jó a méretünkhöz is. A sorok egy papírra vannak felragasztva, könnyel levehetőek erről és ragaszthatóak a megfelelő helyekre.
A saját darabjaimat még a Temofeszten vásároltam, de a Minibox webáruház azóta is forgalmazza, a 20 darabos bokorkészlet (gm20 cikkszámon) ára az írás pillanatában 1800 Forintba kerül, a képen látható sövény (gm000 cikkszámon) már 2500 Forintba. Önmagukban és elsősorban a kivitelükhöz képest nem drágák, de amikor már nagyobb területet fedne sövény vagy bokorral, azért elgondolkodtató megéri-e. Megjegyzendő, hogy a Faller is gyárt nagyon látványos prémium sövényeket, akár virágzókat is, de ezeket egyrészt csak katalógusfotóról ismerem, másrészt áruk még magasabb (2800-3600 Forint között). Ezeket a bokrokat mindenképp látható helyre célszerű tenni.

A polifiber szálakat felragasztom.

Házi bokrok

Egy ideje bújom a különböző videókat, hogy bokorkészítési ötleteket gyűjtsek. Az egyik ilyen ötletet egész megvalósíthatónak tartottam: a lombanyagként is használt polifiber anyagot leragasztja, majd lefújja ragasztóval és tesz rá morzsolt, színezett szivacsot. Ehhez a videóban mindent maga állít elő: a fehér kabátbélést színezi barnára, a mosogatószivacsot ledarálja és zölddel színezi.
Nos, ennél én kényelmesebb vagyok, meg vásároltam korábban a Vasútmodell-Centrumnál (VMC) színezett polifibert, ami a tapasztalatok alapján nagyon jól tartja az állagát és színét, és kiló számra rendelkezek különféle szivacsdarabokkal és levélanyaggal. A zöld és barna polifiber anyagokat amennyire tudtam kinyújtottam és piros Technokol pöttyökbe tettem bele, ami ételfutáros doboz hátára ragasztottam. Ezek a pöttyök a száradás után szikével könnyen eltávolíthatóak a felületről, mivel a Technokol ezt az anyagot nem fogja (ellenben UHU ragasztóval), de ollóval is levághatóak, az ültetésig nem esnek szét.

A levelekkel való kísérletezgetés

A ragasztóspray használatával még nem barátkoztam meg, vagy túl sok megy rá, vagy túl kevés, ezért a hagyományos módszerrel dolgoztam: a polifiber ágakat faragasztós vízzel kentem be és erre szórtam különféle anyagokat. Az ágyazatrakással ellentétben a ragasztó – víz arány 3:2-höz közelített és mosogatószert sem tettem bele, mivel itt nem cél, hogy elterüljön a ragasztóanyag.
Persze, induláskor kipróbáltam a bevált formulát, de abból nagyon nem az lett, amit szerettem volna, az ágak összeragadtak, formázhatatlanok lettek.
A ragasztóanyagba egy alkalommal próbaként barna akrilfestéket is kevertem, de a tapasztalatom alapján nem szükséges, mivel a polifiber anyagéban színezett, bár a színhatások miatt még ezzel fogok kísérletezgetni.
A faragasztó száradás után meg is keményíti a polifibert, így valóban ág hatását kelti. Először a bokrok ágait fejjel lefelé szárítottam, de, ahogy csökkentettem a víz arányát, erre sem volt szükség.

A bokrom fűvel és lombanyaggal szórva

A lombozattal azonban szenvedtem. Próbáltam zöldre festett szivacs anyaggal, lombanyaggal, 2mm-es Noch fűvel. A számomra legjobban tetsző megoldást fű és szivacs keveréke adta, ettől csak egy kicsit marad el az átszitált lombanyaggal való szórás. A tapasztalatom az, hogy a lombanyag a bokrokhoz nagy, akár szivacsdarabokkal, akár levelekkel valósítanánk meg az elképzelésünk, ezért át kell szitálni, hogy csak a kis darabok kerüljenek rá. A fűvel való szórás egy olyan dimenziót ad a bokornak, mintha új ágakat akarna hajtani, így a szivacsdarabkák már nem tűnnek annyira nagynak.

A bokrok a beépítést követően

Az új bokrok beépítése

Azt gondolná az ember, amikor már megcsinált 20-30 darabot a bokrokból, azzal a fél terepasztalt be tudja borítani. Milyen tévedés ez! A műanyag alapról szikével könnyen le lehet választani a bokrokat, a ragasztópöttyöt pedig ollóval vágtam le. A terepasztalon az elszáradt mohát levágtam, az új bokrokat padig ezek helyére a szokásos módon helyeztem el: faragasztóba állítottam bele. Aztán mikor láttam, hogy mutat, láttam, hogy egy bokor nem bokor, kettőt-hármat is egymás mellé kellett tennem, így egy ilyen kis területre el is használtam az elkészített bokrok több, mint harmadát.
Szétvertem a terepasztalt - 1. rész

Eltelt lassan két hónap, és nem tettem új bejegyzést. Ennek főleg az az oka, hogy jelentős átalakításon esik át a terepasztal, ezért inkább a tervezésre és gondolkodásra fordítottam a blogolásra szánt időt.
A felső állomást szinte teljesen elbontottam és építem újra, ennek az állomásait mutatom be két bejegyzésben. A jelenlegi bejegyzés azt mutatja, ahol most tartok: a sínek nagyrészt le vannak rakva, de még nincsenek leragasztva, tologatok rajtuk vagonokat, és elkezdtem újra bekötni a váltókat és áram alá helyezni a vágányokat.

Tovább a bejegyzéshez

 
Bokrok a terepasztalon: amit a boltban kapni

Mert kellenek bokrok a terepasztalra. Az egyszerű és olcsón beszerezhető szárított mohától és izlandi zuzmótól eljutottam oda, hogy magamnak is készítsek bokornak látszó tárgyakat.
Az első részében az olcsón megvehető anyagokat mutatom be, a második részben pedig a saját bokraimat.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.