Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Tillig 2020. évi őszi újdonságok

Újdonság bejelentések • 2020-08-29

Keresőszavak: tillig, 2020, újdonság,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény, várakozás az egyéni ízlésemet tükrözi.

Minden évben várom, mi érkezik

Tillig - a legnagyobb TT méretben gyártó cég - a tegnapi napon jelentette meg őszi újdonságait. A katalógus kapcsán ismét meg kellett állapítanom: nem én vagyok a fő célcsoport.

Ami persze csak nekem lehet probléma, a cég valószínűleg olyan termékeket ad ki, amelyekre lesz kereslet. Ilyen lehet az I-es (kezdetektől az I. világháború végéig) és a II-es (az újjáépítésig) korszak, ahol festett hűtőkocsi, deszkázott tartályvagon és egy gőzmozdony is megjelent.

Gyors számításom alapján 6 megjelenés is kötődik a cseh vasúthoz, ebből a 04829-es katalógusszámú Vectron megjelenése a legmeglepőbb számomra, mert ugyanezt a mozdonyt (amelyet a CD járat a Prága-Berlin-Hamburg vonalon) a PIKO 47385 katalógusszámon már 2018-ban kiadta. Emellett megint van Najbrt által tervezett kinézetű, hagyományos Y vagon, amit már évek óta ad ki a Tillig, de ezek szerint a piac ezt is fel fogja venni.

Jó hír, hogy van két vasúttársaságtól is dupla konténerszállító (Sggmrss 578) típus, és IV. korszakos ÖBB személykocsi is. A többi megjelenés leginkább a meglévő modell festési variánsa.

Igazából, ami reményt kelt, az az utolsó oldal: egy Halbi vezérlőt fotóztak, talán jövőre lesz belőle modell is. évekkel ezelőtt volt egy átalakító készlet, de soha nem éreztem magamban a bátorságot, hogy egy viszonylag drága modellnek nekiessek. de talán erre már nem is lesz szükség.

A katalógust erről a linkről lehet letölteni.

Frissítés 2021.01.31:
A Tillig 2021. évi újdonságkatalógus 7. oldalán jelent meg az őszi katalógus utolsó lapján szereplő fotó, Ausblick 2022 felirattal, azaz talán jövőre elkészül a Halbi vezérlő.

Itt kezdődik a terepasztal?

A bejegyzéshez mellékelt képet osztottam meg a Facebookon, amelyekre egyértelműen pozitív visszajelzések érkeztek. Illetve egy olyan is, amely elgondolkodtatott.

Tovább a bejegyzéshez

 
Keresd a különbséget – PIKO MÁV Teknők

A PIKO a Siemens Eurosprinter modelljeivel kezdte el villanymozdonyok TT méretű gyártását még 2006-ban. A 2011-es újdonságként beharangozott 47431 cikkszámú V. korszakot idéző MÁV-os, és az idén megjelent 47437-es cikkszámú MÁV STARTos mozdony alapja még ugyanúgy a 14 évvel ezelőtti modell, illetve ugyanúgy a 9-es mozdonyt modellezi. Mikor egymás mellé tettem, akkor olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban a keresd a különbséget játékban.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.