Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Tehervagonok magyar vonatkozással

Modellbemutatás • 2019-10-07

Keresőszavak: roco, gysev, tillig, tehervagon, hbills, ponyvás, rca, magyar, gbgs,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Roco elhúzható oldalfalú vagon, GySEV

A háttérben álló GYSEV vagon a ROCO 2015. évi újdonsága volt, az eredeti német verziótól csak festésében tér el. Az eredeti GYSEV festését jól követi le, azonban a soproni székhelyű vasúttársaság eltolható oldalfalú teherszállító kocsijának a tetőrésze más, kicsit lejjebb ér véget, és a tetőlemezek összefogatása az oldalfaléval egyező. Az oldalfalak elhúzására szolgáló kapaszkodók az eredeti modellen hangsúlyosak, a modellen még csak tamponálva sincsenek. Amit még eltérésként találtam, hogy a bal oldalon a fekete menetleveles rész a 3. részben van, azaz a kék és a fekete feliratok felcserélődtek. Összességében azonban ezek olyan kisebb hibák, amely játék közben senkit nem fognak zavarni.

A modell nagyon elterjedt, a vasúti szállítás alapjárműve, oldalfalai elhúzhatóak, de az ütköző-oldali falak és a tető fix. A MÁV először saját Gbgs kocsijait alakította át a MÁV debreceni jármű-javítóban, később az AAE-től bérelt. A kocsik 2007-ben fővizsgáztak, ezért mind az V. mind a VI. korszakos terepasztalokon futhatnak.

A modell futása stabil, amelyet a kerekek felett elhelyezett acéllap biztosít. Szerelése azonban nehézkes, azt a lapot összesajtolták az alap műanyaggal. Sajnos, a ROCO modellgyártó 2019-től kivonult a TT méretből, így csak elfekvő készletekből vagy másodkézből kapható meg.

Módosítás 2021.01.16.: A Roco 2021-ben TT méretben 8 oldalas katalógust adott ki, amely ugyan nem tartalmazza a bemutatott vagont, de talán esélyt kapunk arra, hogy később ismét megjelenjen a típus.

Ebben a nézetben nem sok látszik a vagonból, viszont a Tillig itt is feldobta pár felirattal.

Tillig ponyvás vagon, Rail Cargo Austria

Az előrébb álló modellt szintén készített a Debreceni Járműjavító, a GYSEV kocsijaihoz hasonló, Hbills típusú kéttengelyes eltolható oldalfalú vasúti kocsikat átalakítottak át ponyvázott oldalfalú kocsikká, illetve a TS Hungária oldalán megtalálható ilyen festésű kocsi is. Németországban a kocsik már 1999-től megjelentek, és azóta is használják ezeket. A különlegesen magas kialakítású kocsi meghatározott útvonalon autó alkatrészek szállítására tervezték. A rakodási keresztmetszet 2,57 × 3,05 méter, amely miatt a G2-es űrszelvényekből kilóg, így külön engedéllyel, vagy ilyen engedéllyel rendelkező pályán közlekedhet. A modell eredetijével a ceglédi 100-as vonalon gyakran találkozom (DB festéssel), gondolom a kecskeméti csillagos autógyárba visz alkatrészeket.

A modellen a ponyvás mivoltát nehéz észrevenni, közelről kell nézni. Az alváz színével nem vagyok itt sem kibékülve, számomra műanyagszerűnek hat, még a PIKO GYSEV mozdonya mellett is. A modellt azért választottam, mert Rail Cargós vagonból viszonylag szűk a kínálat, annak ellenére, hogy meghatározó vasúti szolgáltató. Annak ellenére, hogy a gyártó V. korszakosnak hirdeti a modellt, elfuthat ez eggyel későbbi korszakban is.

Felülnézetből a GYSEV kocsija tűnik érdekesebbnek.

Adatlap

Gyártó: Tillig modell Roco
Katalógus száma: 1484137535
Hossza (ütközők között): 117 mm129 mm
Kocsi tömege: gramm55 gramm
Kuplung: közelkapcsolós Tillig KKKKKK, Fleischmann kuplung
Megjelent: 2019.2015.
Korszak: Ep VI. Ep V.(-VI.)

A cseh AWT a lengyel PKP Cargo Internationalre cseréli cégtábláját

Az AWT, mint brand teljesen eltűnik a piacról 2019. októberétől, és a PKP Cargo International részeként működik tovább. A lengyel tulajdonos úgy döntött, hogy az integráció arculatváltással is jár, így a látványos narancs-szürke festést fehér alapszín kék felirattal megjelenés váltja.
A jelenlegi bejegyzés nem a konkrét modell bemutatására koncentrál, inkább az AWT-t mint céget, illetve az AWT logóval TT méretarányban megjelent modelleket sorol fel.

Tovább a bejegyzéshez

 
Tillig Start bisztrókocsi

Egyszerűsített kiépítésű, de kinézetében izgalmas személykocsit mutatok be, amely a Tillig belépőszintű kínálatában szerepel és árazása is ennek megfelelő.
A modell időközben kifutott, de az utódmodell, amely 13758-as cikkszámon érhető el, csak festésében különbözik, illetve már az új közelkapcsolós kuplunggal szerelt.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.