Tillig Start bisztrókocsi

A modell egyszerűsége ellenére is látványos. Hagyományos REKO kocsinak néz ki, bár az ablak mögött látszik, hogy más a berendezés.

Gyermekem kezembe adta a Tillig 13 759 cikkszámú modelljét, hogy erről írjak. Előre bocsájtom: nem lesz egyszerű, mivel a német vasút két háború közti történetét nem ismerem, a modell pedig ebből a korszakból származik. A REKO-wagenek a Német Demokratikus Köztársaság (NDK, Kelt-Németország, Németország szovjet megszállási területe) népi vasútjánál (DR, Deutsche Reichsbahn) szolgáltak, eredetileg a favázas kocsikat építették át fémvázassá. (Magyarországi párhuzam lehet a Füzesi főműhely tevékenysége, ahol az ironikus ezres sorozat is favázas járművek átépítéséből jött létre.) A kocsiból többféle változat is létrejött, volt háromtengelyes, illetve forgóvázas is. Ezek a vagonok a DR meghatározó járművei voltak, megfordultak mellékvonalakon, de gyorsvonatokba is sorozták ezeket. Az eredeti kocsik a háború előtti favázas vagonokból jöttek létre, a Rekonstruktion (Reko, rekonstrukció) kifejezés itt szó szerint értendő, újra akarták építeni, modernizálni ezeket a kocsikat. A Reko kocsik a hetvenes évek közepére már a DB személyszállító gördülőállományának jelentős részét adták.
Étkezőkocsikat a Mitrópa részére már 1961-től gyártottak a Gothában, un. Görlitz V. forgóvázakkal ellátva ezeket. 1970-től pedig új építésként, Wrge típusként Halberstadtban készült további 50 példány, amelyek akár 140 km/órás sebességgel is vonathatóak voltak. A kocsik nemzetközi forgalomra alkalmasak voltak,de szinte kizárólag belföldi forgalomban közlekedtek. A típus kivonása az 1980-as években kezdődött el, és 1991-ben fejeződött be. A DB 1993. december 31-ig létezett, ezért ezek a kocsik soha nem közlekedtek DB IC festésben.
A modell TT méretben viszonylag korán megjelent, a háromtengelyes változatot a 1972-es Zeuke, a négytengelyes rekonstruált vagont az 1978-as BTTB (VEB Berliner TT-Bahnen) katalógusban találtam meg először. A modell hossza 159,5 mm volt, a jelenlegi Tillig TT katalógusban 160 mm szerepel. Érdekesség, hogy több helyen is 18,7 m találok ütközők közötti hosszra, így ez a modell pár milliméterrel hosszabbnak leképzett, mint az eredeti. A véleményem az, hogy a Tillig 13759-es modellje csak festési variánsa a BTTB 1989-es katalógusában szereplő 13 750 számú Mitropa étkezőkocsi modelljének.
A jelenleg kapható és a most bemutatott modell között a kuplungban van eltérés, a STARTos modellek is már Tillig KKK-val készülnek.

Tehervagonok magyar vonatkozással

Két olyan tehervagont mutatok be, amelynek a feliratokon túlmenően is vannak magyar vonatkozásai, azaz eredetijük akár itthon is készülhetett volna. Mind a Tillig 2019. évi újdonsága, a Rail Cargo Austria Hbis-tt, mind a Roco már nem gyártott Hbbillns GYSEV modellje érdekes történettel rendelkezik.

Tovább a bejegyzéshez

 
Befér a vonat az alagútba?

A mai hírek közt vezető helyen szerepelt, hogy a újonnan vásárolt KISS motorvonatok bizony nem férnek el minden alagútban. Mi a helyzet a terepasztalomon, ha az emeletes vonatot vetném be a tömegek szálltására?

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.
Az időbélyeg nem alkalmas azonosításra, az oldal első elérésének időpontját tartalmazza.