Négytengelyes konténerszállító kocsi a Busch-tól

Modellbemutatás • 2019-06-09

A kibontás kész horror. Az alsó tálca ötletes, hogy a kerekek kivágásban állnak, így nem mozog a kocsi. De a felső elemeket roncsolás nélkül soha nem tudtam levenni, sőt megvan a veszélye a modell károsodásának is. Saját dobozt érdemesebb fabrikálni hozzá

Folytatom a konténerszállító vagonok bemutatását, ezúttal a Busch négytengelyes modelljét, amely 2 DHL feliratú csereplatót szállít. A modell már kifutott, nem elérhető, de a konténerszállító vagonja még igen. A modell mintájául szolgáló Sgns 691 típusú vagont 1996 és 1999 között szerezte be a DB AG, a kocsik már 120 km/órás sebességre is képesek. A kocsi három 20 két 30 lábas vagy egy 40/45 lábas konténert szállíthat. Az eredeti ütközők közötti hossza 19 740 mm, a modell hossza 165 mm, ami megfelelő TT méretben. Az Sg típus számít jelenleg a legelterjedtebb konténerszállító vagontípusnak, ahol az S a forgóvázas lapos kocsit, g a konténerszállítást jelöli. Ezen belül az Sgns egy olyan speciális vagontípus, amely csereplató szállítására alkalmas és amelynek áruszállításra alkalmas hossza legalább 18,4m. A Busch gyár 2012-ben vette át a P.Lorenz modelljeit, ez a modell is megjelent a beolvadt cég 2009/2010-es katalógusában, ahogy a csereplató is, azonban akkor ezek még külön vásárolhatóak voltak.

A PIKO és a Busch kocsijai egymás mellett. Sajnos a fotó nem adja vissza a színkülönbségeket, de annyi látszik, a Busch matt és sötétebb.

A vonatot papírdobozban vehetjük meg, amelyben lézervágott papírok fogják a vonatot. Sajnos az első kibontás után sérült a papír, illetve elsőre sikerült úgy visszatennem, hogy meghajlította az ütközőjét. Szóval ezzel 3d-s építőjátékkal nagyon nem vagyok elégedett, hiába vannak benne jó ötletek is. A kocsi árkategóriája magasabb (16 ezer Forint körül árulják a magyar szakkereskedések), mint a korábban bemutatott PIKO-é, sokkal több a különálló darab, a kocsi sem műanyag-játék hatású. Az alváz áttört, az ütközők szüksége esetén cserélhetőek. Kiálló alkatrész a tolatási fellépő és a fékező kerék is.

Elég sokféle módon lehet rajta konténert szállítani, sajnos azonban csak a Busch gyár termékeit.

A kocsi felső része tele van lyukakkal, azonban sajnos a Busch konténerek is saját magukkal szabatosak. A Busch gyár többféle szállítmányt ad ki, ezek a csereplatók mellett izgalmasak az Innofreight vagonok is. A csereplatókat több helyen is 20 láb hosszúnak írják le, azonban míg a PIKO 50 mm hosszú, a Tilligé 51 mm, a Busch modellje 61 mm, ezért inkább tűnik ez 25 lábas méretűnek.

Csereplatók kidolgozása egyszerű, a feliratok dobják fel.

A csereplatók egyszerűek, a két "szállítmány" semmiben sem tér el egymástól, a tamponozásuk is ugyanaz. A platók oldalfalai simák, a keretek domborodnak ki, és a negyedik oldal bordázott. A csereplatókon, ha a szürke színű állványt arrébb húzzuk, akkor kicsit engedi a becsuklást, azonban a behajlítást nem. Tekintve, hogy ez az elmozdulás csak pár millimétert jelent, érdemes figyelni erre az elrakáskor is.

Adatlap

Gyártó: Busch modellbahnen
Katalógus száma: 31145 (már nem fogalmazott)
Hossza (ütközők között): 165 mm
Kocsi tömege: 21 gramm
Csereplató tömege: 7 gramm
Forgócsapok távolsága: 118 mm
Kuplung: Tillig KKK, cserélhető
Digitális előkészítés: nincs
Megjelent: 2013.
Korszak: Ep V. (- VI.) (1996-tól napjainkig)

Befér a vonat az alagútba?

A mai hírek közt vezető helyen szerepelt, hogy a újonnan vásárolt KISS motorvonatok bizony nem férnek el minden alagútban. Mi a helyzet a terepasztalomon, ha az emeletes vonatot vetném be a tömegek szálltására?

Tovább a bejegyzéshez

 
Kéttengelyes konténerszállító a PIKO-tól

Mindenki szeret valamit gyűjteni a vasútmodelleken belül, számomra a konténerszállító kocsik a kedvencek. Ezért nem is meglepő, ha több gyártótól is rendelkezem ilyen kocsikkal. A konténerszállító vagonok bemutatását egy olcsó, egyszerű felépítésű Lgs kocsival kezdem, amelyet a PIKO gyárt.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.
Az időbélyeg nem alkalmas azonosításra, az oldal első elérésének időpontját tartalmazza.