Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Az elrontott támfal

Hogyan ne építs terepasztalt? • 2019-05-12

Keresőszavak: terepépítés, épület,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

Még ennyi év után is ugyanabba a hibába esem bele, aminek az lesz az eredménye, hogy ami egyszer már felépült, az bontásra, majd újraépítésre kerül. A probléma oka pedig egy mondatban: a vonalzónak higgy ne a szemednek!

A másik hiba, hogy nem szabad kapkodni. Van, hogy csak fél óra jut az asztalra, akkor nem lehet nagy dolgot alkotni. A teendőkről nem írok listát, mi a hosszú, több napos feladat, és mi a kicsi. Ezt is kicsinek gondoltam, de, mint menet közben kiderült, messze nem az.

Előzményként annyit, hogy ez az őrház az alsó pályaudvar után áll. Magyar szokás szerint a sorompókat egy oldalra rendeztem, hiszen a valóságban az őrházból egy lánc segítségével tekerték fel a csapórudat. Találtam is hozzá egy aranyos német bakterházat, az Arnold kínálatában, ami megfelelően keskeny volt, hogy elférjen a töltés és a sín között. Már ez is egy kényszermegoldás volt, mert a másik oldalra már nem fért el a bakterház, mivel az évek alatt a csonka vágányból kerülővágány lett, és a sínpár pont a tervezett épület helyen futott.

A probléma a terepépítésnél kezdődött: a hegy alját (akár a Gellért-hegy esetében) elhordták, hogy ott sínpár épülhessen. Viszont a maradékot nem ártana támfallal megtámasztani, nehogy aztán meginduljon egy esős nap után. Ehhez megfelelő támfalat a keletnémet Vero által gyártott műanyag fal szolgáltatta. Megfaragtam, hogy beférjen a kép látható jobb oldali szikla alá, széleket bekentem faragasztóval, behelyeztem a legrövidebb útnak megfelelően, a hézagot szürke akrillal töltöttem ki. Szemmérték alapján elég hely maradt. Mondanom sem kell, hogy volt nagy meglepetés, mikor a házat szerettem volna betenni és valahogy nem fért el. Vésőt kellett használnom, hogy le tudjam venni, mert az akril-faragasztó keverék nem engedett enyhébb módszereket.

Másodszorra már ott volt a bakterház is a kezemben, folyamatosan méregetve választottam ki, hogy hol legyen a támfal. Sőt még azt is megnéztem, hogy a TT szabványnak megfelelő hely marad-e a pálya mellett. Amikor minden a helyén volt, akkor a korábbi módszernek megfelelően (szürke akril+faragasztó) tettem fel ismét a falat. A fotó az építést követő napon készült - hát látszik, azért van itt még munka.

Bakterházak a vasút mellett

A terepasztal összképéhez hozzátartoznak a vasút mellett álló őr-, váltókezelő- és bakterházak, illetve egyéb szolgálati helyek. Ezek a helyek már a vasút korai szakaszától fogva különböző módon felügyelték a forgalmat: átkelőt biztosítottak, lámpát kezeltek, váltóbotokat átadását segítették, vagy éppen tűzőrséget látták el. A terepasztalomhoz három gyártótól, három különböző technikával készült épületet szereztem be.

Tovább a bejegyzéshez

 
Bardotka a Kühn modell kiadásában

A modellt még 2014-ben rendeltem meg, amikor még úgy volt, hogy a gyűjtemény cseh irányultságú lesz. Aztán eltelt 5 év és kézbe is vehettem.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.