Modellbemutatás • 2025-03-30


Keresőszavak: tillig, halbi, személyvagon, mÁv, start,
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.
A két modell egymás alatt, felül a korábbi, alul a 2024-es kiadás
A régi kiadást az új kiadású modellel és a tavaly megjelent vezérlővel is összehasonlítottam
Az új kiadású modellek egymás mellett
Természetesen, amikor a vezérlő és az új kiadású halbi egymás mellé kerül, akkor ilyen probléma nem merül fel: a kocsik teljesen illenek egymáshoz.
A különböző dobozok a régi változaton is a helyükön voltak, de az új modellen sokkal látványosabbak
Ha a régi és az új verzió képét összehasonlítjuk a ma is futó kocsival, lehet látni, hogy az új verzió sokkal közelebb áll az eredetihez, és ezt nemcsak a festések okozzák. Az alváz szerelvényei, formái a jelenleg is közlekedő változatokon is megtalálhatóak. Ezek a szerelvények a korábbi modellen is ott voltak, de sokkal elnagyoltabb formában.
A tetőívekben az eltérés akkora, mintha egy másik típusú kocsi lenne mögötte
A korábbi ejegyzésből vett kép, itt csak az ablakot néztem.
Ezek az eltérések nem is értem miért nem tűntek fel a vezérlőkocsi vizsgálatánál, hiszen a korábbi képeket megnézve is ott vannak ezek a különbségek: magasabb alváz, magasabb oldalfal, más tetőív, más kocsilezárás.
Az új modell van felül, a korábbi kiadás alul.Nemcsak részletgazdagabb, de a forgóvázak helye is változott
Ha alulról nézzük a modellt, akkor a részletgazdagabb megjelenítés mellett két dolog tűnik fel, egyrészt, hogy a fogóváz hosszabb, másrészt a fogóvázak közti távolság kisebb. A forgóvázak forgáspontja közötti távolság 2 milliméterrel lett kisebb. A forgóvázon a tengelyek közötti távolság is nagyobbnak tűnik, de ez inkább optikai csalódás, a valóságban ez nagyjából 0,7 mm. Az említett, 2 mm miatt, mivel a vagon közepéhez közelebb került a forgócsap, a kocsi sarka kijjebb kerül, ugyanakkor az ív belső részébe kevésbé nyúlik be. Az egy-egy oldalon lévő 1 mm nem tűnik olyan soknak, de ha belegondolunk, hogy a nyomtáv, amin a kocsi fut, mindösszesen 12 mm, ez az érték 8%-ot jelent. A fenti képen látszik, hogy miért jelenthet problémát a túlnyúlás vagy éppen az ív belső részén szelőként viselkedő modell, bizonyos sugár alatt nem mehetne egymás mellett szerelvények az ütközés veszélye miatt.
A szokásos csomagolás, kevés kiegészítővel
Adatlap
| Gyártó: | Tillig |
| Katalógus száma: | 12602 |
| Korszak: | VI. |
| Hossza (ütközők között): | 220 mm |
| Tömege: | 65 gramm |
Hivatkozások: 1 http://veke.hu/2006/04/hasznalt-nemet-szemelykocsikat-vasarol-a-mav/ 2 https://index.hu/belfold/2025/01/08/lazar-janos-kozlekedes-kozossegi-kozlekedes-tomegkozlekedes-mav-volan-autopalya/ 3 https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/szolgaltatasminosegi-jelentes-2018-mav-start.pdf 4 https://iho.hu/hirek/bucsuzik-a-halbiktol-a-gysev-150708
Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába hasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.
Elég régóta gondolkodtam rajta, hogy kipróbáljam a Temut terepasztal építési szempontból, ezeknél a terméknél is igaz-e, amit mondanak. Annak ellenére, hogy a magyar felület elég vad fordításokat tartalmaz, és sok terméknél takarékoskodnak az információval is, azért az ár egy ilyen költséges hobbinál már tényező, így kipróbáltam pár cikkel.
A németesen Lúdmilla, újabban Lúd – vagy még gyerekkoromban inkább Nagyszergej különleges helyet foglal el a mozdonyok között: megvolt modellként, de míg a Nohabot láttam, ezt soha. Okát, hogy miért nem jelent meg itthon, nem találtam meg egyértelműen. Abban a megtalált források biztosak, hogy a Magyar Államvasutak adott le rendelést ezekre a mozdonyokra, csak egyfelől azt olvastam, hogy a szovjet gyár nem akart vagy tudott szállítani csak az M62-es típusból egy másik forrás szerint a GANZ által fejlesztett M63-as dízelmozdony miatt mondták le Magyarországról a rendelést.
Aztán a magánvasút vállaltatok, majd a GYSEV révén itthon is megjelentek ezek a nagydízelek. A Roco 2025. évi újdonsága a GYSEV (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.) Cargo színekben pompázó Lúdmilla. A GYSEV csoport nem először használta ezeket a hattengelyes mozdonyokat, korábban 4 példányt béreltek, azonban a Cargo két dízelt meg is vásárolt.