Modellbemutatás • 2025-02-25


Keresőszavak: gysev, ludmilla, dízel, magyar,
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.
A GYSEV által bérelt (jobbra) és megvásárolt mozdonyok modelljei
A németesen Ludmilla, újabban Lúd – vagy még gyerekkoromban inkább Nagyszergej különleges helyet foglal el a mozdonyok között: megvolt modellként, de míg a Nohabot láttam, ezt soha. Okát, hogy miért nem jelent meg itthon, nem találtam meg egyértelműen. Abban a megtalált források biztosak, hogy a Magyar Államvasutak adott le rendelést ezekre a mozdonyokra, csak egyfelől azt olvastam, hogy a szovjet gyár nem akart vagy tudott szállítani csak az M62-es típusból egy másik forrás szerint a GANZ által fejlesztett M63-as dízelmozdony miatt mondták le Magyarországról a rendelést.
Aztán a magánvasútvállaltatok, majd a GYSEV révén itthon is megjelentek ezek a nagydízelek. A Roco 2025. évi újdonsága a GYSEV (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.) Cargo színekben pompázó Ludmilla. A GYSEV csoport nem először használta ezeket a hattengelyes mozdonyokat, korábban 4 példányt béreltek, azonban a Cargo két dízelt meg is vásárolt.
A bérelt mozdonnyal nem terveztek hosszú távon, nem is sokat törődtek a flottaszínezéssel
This file is licensed under the Creative Commons Attribution-Share Alike 4.0 International license. DTVB official
A ROCO csomagolása
A 2025. évi újdonság két oldalról
Előzetesen le kell írnom, hogy ez is egy kompromisszumos modell, a modell alapja 241-es sorozatnak tűnik. A gyártó a festési sémát jól követte le, nincs elfolyás, maszatolás, a színek megfelelőek, az ábrák, emblémák jól olvashatóak. A kilincs külön ezüst festése kiemelkedik.
Sajnos, az alapmodellel kapcsolatban nem lehetünk ennyire lelkesek, a festett gép nem a GYSEVnél lévő változat. Ennek megfelelőek az eltérések is.
Ha 1-es számú állással előre nézzük a mozdonyt, akkor bizony az eredetin 6 ablak látható géptér mellett, nem 5. Ahol most a függőleges rácsozatú hűtőbordák jelennek meg a modellen, ott az eredetin az oldalfal egy ablakkal folytatódik.
Ez a két rács azonban nem tűnt el, a 233-as sorozaton átkerült a másik oldalra, így ott csak 4 ablak van a géptéren, szóval a mozdony a modellel ellentétben nem szimmetrikus. Feltűnő lehet még a légkondicionáló hiánya, azonban ezt később szerelték fel.
A forgóvázaknak van egy pici kinyúlása, ami szerintem a vonatbefolyásoló berendezés lehet, a magyar változatnál ilyen eszköz nem látszik. Ha jobban nézzük, akkor a középső tengelynél is találunk eltérést. Ezeket a magyarországi változatnak tudom be, ezt nem várhatjuk a jelenlegi technikai szinten, hogy bármely gyártó új szerszámot építsen. Ha mégis készülne ilyen változat, a modell ára lenne akkora, amit már mi nem fizetnénk ki érte: kicsi sorozat (2 mozdony), kicsi piac.
Ebből a nézetből is látszik, mennyire nyúlánk, hosszú ez a gép.
Szemből a mozdonyon megtaláljuk a távvezérléshez kapcsolódó csatlásokat, illetve egy kisebb szellőző rácsot is. Látható, hogy a két modellen ebben sem találunk eltérést, a GYSEV CARGO mozdonya esetében azonban itt is volt egy pici átépítés, ami csak akkor feltűnő, ha keressük.
Fentről nézve is elfogadható a látvány
Fentről nézve a mozdony látványos, amit a képek alapján meg tudok állapítani többé-kevésbé megfelelő lehet. (Sajnos olyan képet, amely hasonlóan mutatná a mozdonyokat, nem találtam.)
Alulról egyszerű a modell
Az alváz nem kidolgozott, ami szerintem nem akkora probléma számomra, mivel elsősorban játékra vettem.
A hat tengelye mindegyike hajtott, ebből 4 tengelyen tapadó gumigyűrű is van.
Analóg üzemben három lámpa és két piros zárlámpa váltja iránynak megfelelően. A mozdony tömege és hosszúsága miatt megfelelő vonóerőt biztosít.
Adatlap
| Gyártó: | ROCO |
| Katalógus száma: | 7380015 |
| Korszak: | VI. |
| Hossza (ütközők között): | 174 mm |
| Tömege: | 216 gramm |
Hivatkozások:
1 -https://iho.hu/hirek/europa-dizelmozdonyainak-nagyasszonya-150712
2 - https://iho.hu/hirek/tarka-nyugati-vegek-120427
3 -https://iho.hu/hirek/ludmilla-menetrend-szerint-120806
4 -https://iho.hu/hirek/itt-a-gysev-negyedik-ludmillaja-130829
5 -https://iho.hu/hirek/a-gysev-kuzdelmei-dizelfronton-131018
6 -https://iho.hu/hirek/terhelesi-proban-a-gysev-uj-ludmillaja-190208
Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába hasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.
Pár bejegyzéssel ezelőtt már volt egy Halberstadti (Wittenbergben átalakított) vezérlőről szóló írás, viszont azóta beszereztem egy új kiadású, 2. osztályú Byee kocsit is és találtam még újabb eltéréseket is. Aki nem szeretné a bejegyzést végigolvasni, a főbb megállapításokat egy short videósított PowerPoint prezentációt is megnézheti.
Az itthon Plehácsnak (Plechovka, Plecháč ) becézett mozdony a PIKO újdonsága volt még 2023. őszén. A mozdony PIKO kínálatában szintén megtalálható Laminátka utódjaként jelent meg a Csehszlovák vasúti pályákon, sőt akkoriban Magyarországra a szobi vonalon keresztül bejárhattak. Manapság ezeket a mozdonyokat magánvasút társaságok tehervonatai élén láthatjuk. A bemutatásra kerülő változat még a IV. korszakos, 1970-es évekbeli kommunista Csehszlovák államvasutak (čSD) festését mutatja be.
Sajnos nem vagyok a IV. korszaknak semmilyen szakértője, így mélyen nem fogok belemenni a témába, és nagyon remélem, nagy tárgyi tévedést sem vétek.