Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

A wittenbergi halbi

Modellbemutatás • 2024-10-15 

Keresőszavak: tillig, halbi, személyvagon, mÁv, start,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

A Tillig a 2007 utáni első festési változatot modellezte. A halványzöld szín, amely csak néhány évig jelölte a kerékpárszállító szakaszt.

Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába ahasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.

A Wittenbergi készült Halberstadti

Az eredeti kocsikat a Kelet-Németországi, halberstadti Reichsbahnausbesserungswerk gyárban készítették 1978 és 1982 között, majd a német egyesítés után ezen kocsik egy része feleslegessé vált. Nagyobb szükség volt ekkor vezérlőkocsikra, ezért egy részét átalakították, többek között a Wittenbergi főműhelyben. Az átalakítás során modern ingavonati vezérlést kapott, illetve az akkori nyugati színvonalra emelték a kocsik belsejét. Egy évtizednyi közlekedés után a motorkocsik érkezésével feleslegessé váltak és eladásra kerültek, amelyek a kétezres évek elejétől a GySEV és a MÁV flottájában jelentek meg, de vásárolt belőlük Albánia, Bulgária és Románia is.

A Wittenbergi halberstadti magyar földön

A halberstadti kocsi és a vezérlője a magyar vasút egyik alaptípusa, százas nagyságrendben kerültek át. Légkondicionálót nem tartalmaznak, de fűtése meglehetősen jó, és annak ellenére, hogy elsősorban elővárosi üzemhez tervezték, elég kényelmesek hosszabb utazásokra is, sőt a GySEV flottájában intercity vonatokban is előfordultak.
A GySEV-nél azonban hasonlóan jártak, mint korábban a német vasúton: korszerűbb személykocsik és motorvonatok kiszorították ezeket a kocsikat, ezért nyugat-magyarországi vasúttársaság még 2015-ben leállította és eladta a halberstadti kocsikat.
A MÁV az érkezés után a távvezérlést nem módosította, inkább a V43 villamos mozdony 30 példányát alakították hozzá 2007-től és ezzel egy új sorozatot hoztak létre (3000-es sorozat, később 433-as), amelyek elsősorban Dunántúlon közlekedtek. A később beszerzett TRAXX-ok is képesek ezen kocsik vezérlésre, próbálkoztak ezzel is, de 2010 után után felhagytak a próbálkozásokkal. A vezérlőket ezután kerékpárszállító kocsiként használták sokáig, a vezérlőkocsi orral előre a mozdony mögött lehetett látni. Aztán 2018-tól kezdve változott valami, a fővizsgát követően a forgóvázak fékrendszerét tárcsássá alakították át, illetve a vezérlését is biztonságosabbá tették.
A most megjelent kocsi az első festésű változatot modellezte, amelyekkel nagyjából 2017-18-ig találkozhattunk. Szinte furcsa visszaolvasni a 2007. szeptemberi fórumok bejegyzéseit, az akkori hozzászólók nem szerették ezt a színtervet: „Ez jobb lett volna, ha megmarad pirosnak!”, „Csak a sárga színt hiányolom belőle, de azt nagyon!”, de aztán megszoktuk. Aztán később megkapták a hiányolt sárga festést, amely miatt sokkal látványosabbakká váltak. Aztán úgy 2023 végén ismét változás volt, új színtervet kaptak a kocsik. Végiggondolva, hogy a német vasúton is többféle változatban voltak (hazánkban is közlekedési vörös, illetve menta színváltozatban érkeztek meg, sőt közlekedtek is egy ideig így, mivel akkora volt a kocsihiány), a Tillig számára van pár variáns kiadására lehetőség.
Érdekesség, hogy az első festési változaton egy halványzöld csík is van a kocsin, ami a kerékpárszállító szakaszt jelölte, de valljuk meg, ez a jelzés nem került át a köztudatba, és ebben ez az árnyalat sem sokat segített. Ha az ablakon benézünk, láthatjuk, hogy lehajtható ülések várják a kerékpárral utazni szándékozókat.

A vezérlő már az új modell, mögötte a korábbi változata.

A Sebnitzben készült Halberstadti

A Tillig az idei sorozattal újította meg a halbi típusát. Első látásra sok különbség nincs, egységes szerelvénynek tűnnek, de jobban megnézve, számos különbség jött elő. A korábbi verzió nem tudom, mikor adták ki, mindenesetre egy 1999. évi katalógusban már megtaláltam, ami azt jelenti, hogy az eredeti fejlesztés már 20 évnél öregebb. Ennyi idő alatt fejlődött annyi a technológia és kophatott annyit az eredeti, öntéshez használt szerszám, hogy érdemes újra elkészíteni a modellt.
Most október elején a vezérlőn kívül 3 további (12602 cikkszámon 2. osztály, 12603 c. 2. osztály kerékpárszállító szakasszal, 12603 c 2. osztály 1 osztályú szakasszal) személykocsit jelent meg, ami már egy kész szerelvény. Ugyanakkor bármennyire lehet szép és jó egy modell, ha a korábbi változata ennyi ideje a piacon van, nem biztos, hogy azonnali sikerre van ítélve. Sajnos, a Tillig sem keltett a modell körül nagy várakozást, pedig a német piac után a magyar lenne a következő célpiac, már csak a beszerzett kocsik száma alapján is. A gyűjtők körében biztos akad belőle pár hozzám hasonló, akinek van már több a korábban kiadottakból (2. osztály, 1-2. osztály és egy más festésű kerékpárszállító). Ráadásul ez a típus a hosszabbak közül való, nekem a lenti állomáson 3 ilyen egység fér el, és őszintén az utóbbi időben a rövidebb kocsikat jobban kezdtem becsülni, könnyebb kezelni azokat. Ha szerelvényt állítanék össze, a vegyes és a második osztályt tenném be, mert a vezérlőben van kerékpárszállító. A kerékpárszakaszos kocsi futhatna máshol is, mert ilyen kocsiból általában kevés van. De lehet olyan következtetés is, legyen egy második szerelvény vezérlő nélkül és akkor vesz az ember még két kocsit. Vagy eladja a régit és megveszi az újat. Szóval ki lehet sakkozni úgy is, hogy nem bővül a gyűjtemény, meg ennek ellenkező következtetésekre is lehet jutni.
Mindenesetre az, hogy a magyar piacra rázúdul 4 magyar személyvagon is, azonos korból, hogy ezeknek az előnyeiről nem volt jelentős hírverés, szerintem a Tillig részéről kihagyott lehetőség. Mindezt úgy, hogy ezek a vagonok belföldön járnak, így egy cseh, német vagy lengyel gyűjtő számára inkább érdekesség, mint fontos modell. Itthon ez a kocsi a magyar vasút része, egy VI. korszakot gyűjtőnek kötelező darab. A 4 vagon ára együtt eléri a 100.000 Forintot, ami azért elég jelentős összeg, még karácsonyi ajándéknak is, és valljuk meg, azért volt más érdekes magyar vonatkozású termék is az idén.

Már az első látásra észre lehet venni számos különbséget

Keresd a különbséget!

A vezérlőt és a korábbi modellt egymás mellé téve látszik, hogy eltelt 20 év. A korábbi modellen a tolatási fellépők a kocsiszekrény részei voltak, az új változatban az alvázra kerültek, sokkal vékonyabbnak és részletesebbnek hatnak. A korábbi kiadásokon a tolatási kapaszkodókat külön kellett (volna) felragasztani, az új kocsinál ezt már a gyár elvégezte helyettem. Itt is áll, hogy kisebb és részletezettebb alkatrészt kaptunk. Ha feljebb visszük a tekintetünket, látszik, hogy az ablak kisebb lett és a kerete is vékonyabb hatású.
A halbi eredeti ablakának méretére több forrást is találtam (1200/600milliméter), én az iho.hu H0 méretű kocsikat összehasonlító cikkében szereplő értékeket tekintettem irányadónak (1). Ebben a cikkben 675mm illetve 1275x1025 mm méretek szerepelnek, ez TT-ben 5,625 illetve 10,625x8,541 mm lenne. A régi kocsin az ablakok magasságát 9,0 mm az újon 8,5mm volt, a nagyobb ablak szélességét 11,0 illetve 10,2mm, a wc / átjáróét 5,9 illetve 5,2 mm-nek mértem. Bár lehet mérési pontatlanság, látszik, hogy az új modell jobban közelíti a valós méretet.
Felülről nézve is látszanak a különbségek, a gumihurkák nemcsak vékonyabbak, de kisebbek is lettek. A vonat oldalán lévő esővíz elvezető csatornák a korábbi modellen könnyen észrevehetőek, az új változaton keresni kell azokat.

Ajtók közül az újabb változat sokkal látványosabb

Látványos a változás az ajtónál is, és most nem arra gondolok, hogy az ajtó mellett a VIGYÁZZ! feliratot szabad szemmel is el lehet olvasni, mert a tamponozás minősége már a régi kocsin is több, mint jó volt, hanem magát az ajtót. Egyrészt a keret szegecselt lett, az ajtó szárnyai nincsenek egy síkban, a gumik kiemelő tamponozást kaptak. A kilincsek is sokkal részletesebbek, mint a korábbi változat.
Külön kimentem ehhez a bejegyzéshez pár fotót csinálni a Déli pályaudvarra, ahol a dunántúli vonatok indulása miatt jelentős számban fellelhetőek ezek a kocsik. Sajnos, ottlétem alatt nem találtam egy vezérlőt sem, de halbiból akadt számtalan változat. Nem gondoltam volna, hogy 2024-ben találok még eredetihez közeli változatot, ami még nem kapott se új festést, se az oldalára nyitó- és záró gombokat.
A modellezés tényleg szegecsszámláló minőségű: ha az ajtó körüli kereten megszámoljuk a szegecseket az eredetin és a modellen is, pont ugyanannyit kapunk. Viszont az eredeti kocsin vékonyabb a festés – a két képet egymás mellé téve ez kitűnően latszik. Ez azonban nem egy túl feltűnő eltérés.

Nem írhatom, hogy mint két tojás, de a formát jól eltalálták szerintem

Mivel a Déliben nem volt vezérlő, ezért a Wikipédiától vettem kölcsön egy képet és megpróbáltam a saját modellem is lefotózni hasonló szögben.
A két képet egymás alá téve az első dolog, amit észreveszek, hogy a lépcsők éle is festett, de a modellnél innen lemaradt a fehér szín. Pár tamponozási eltérés is látható (máshol van a MÁV START embléma, a vezér ajtaján is van egy sárga matrica), de ezeket túl tudok lépni (a kép egyébként is a 005-ös kocsit mutatja).
A fellépő kapaszkodók is vastagabbak, mint az eredetin, de a jelenlegi technika ezt tudja nyújtani.
Feltűnt, hogy sokkal nagyobb az ajtók és az ablakok közötti területek, a modellen valamiért több helyet hagytak. Ez azért is feltűnő, mert a korábbi modellen (gondolom, a nagyobb ablakok miatt) a tervezők kisebb hellyel is beérték. Talán a tolatási fellépő lejjebb nyúlik, mint az eredetin, de más eltérést nem találok, szerintem a formát jól eltalálták.

Ez a kedvenc részletem, kár, hogy nem látszik játék közben

A Délben csak egy új festésű kocsi mögé tudtam úgy beállni, hogy az minden vasút-biztonsági előírásnak megfeleljen és én is elfogadható képet készítsek. Összehasonlítva a három kocsit, örvendetes, hogy a tetőív mindegyiknél megfelelő, a gumihurkákat viszont vékonynak találom.
Az egyik kedvenc részletem, ami rendszerint nem látszik: az átjáró ajtó. Ez annyira németes, és ráadásul tamponált kiemelést is kapott a gumigyűrű. A lehajtható átjárón látszanak a zsanérok, szinte sajnálom, hogy nem mozgathatóak.

Forgóvázaknál is nagyon jelentős előrelépést látunk

Forgóváz tekintetében is nagyon jelentős az előrelépés. Egyes forgóvázakon a magyar vasút már fejlesztett az eredeti állapothoz képest, de sikerült eredeti DB-s, féktuskóval rendelkező változatokat találni, amellyel a modell összevethető. A korábbi modell forgóváza részletességben elmarad az újtól, a jelenlegi változatban a korábban egybeöntött egységek is külün szintbe kerültek (ez főleg alulről látszik igazán).
A kocsik alá eredetileg Görlitz V forgóvázakon alapuló változatok kerültek, amelyek 140 km/h órára voltak engedélyezve, és hagyományos féktuskókkal voltak felszerelve. Németország megalakulása után, a kocsikat beltér tekintetében felhozták ugyan a nyugaton megszokott szívonalra, de a forgóvázak maradtak, tárcsafékes GP200 forgóvázat csak az első osztályú kocsik kaptak. A vezérlőkocsikon 2018-tól kezdődően felújították a vezérlést és használt forgóvázakkal beépítésével tárcsaféket is kaptak.

A vezérlő saját dekődert kapott, de analóg módban is világít egy ideig a delej lekapcsolása után is

A vezérlő

A vezérlő nagy újdonsága, hogy gyárilag digitális-vezérlést kapott, beépített dekódere van, amellyel az irány szerinti világítás (F0), a távolsági fényszóró (F2) vagy az iránytábla fénye (F1) tetszés szerint kapcsolható. Analógban ebből annyit veszünk észre, hogy a kocsi világít, azután is kb 20 másodpercig, hogy nem kap már áramot. Előre 3 lámpa világít, ha hátul van a kocsi, akkor két vörös fényt látunk. A kocsinak belső világítása nincs, az külön vásárolható meg.
Külön érdekesség, hogy iránytáblán a BUDAPEST – KELETI felirat is jól olvasható. A Tillignél gondoltak a nem szokásos használatra is, a kuplungok helye megvan, kaptunk is a csomagban, így aki akarja, bepattinthatja és a mozdony után is csatolhatja.

Egyszerű dobozban lakik

Összefoglalás

A dobozban a vonat mellett két lapos leírást találunk (amelyben nincs magyar nyelvű szöveg), illetve egy kis zacskót, amely a szokásos fékcsöveken és kapcsolóimitáción kívül tartalmazza a kuplungot is. A leírásban szerepel, hogyan lehet a kuplungot bepattintani, és azt is, hol van az a 4 fülecske, ami a kasznit tartja, ha belső világítást tennénk bele. A második lap a beépített dekóder funkcióit mutatja be. A vezérlő modelljét egy kivágott szivacs védi, amivel mindig óvatosan kell bánni, mert nincs alja.
Összefoglalva, örülök, hogy megjelent ez a modell, és bár nem tökéletes, de szerintem ez senki kedvét nem fogja elvenni. A vezérlő szerintem minden modern magyar vasúttal foglalkozó gyűjteménybe el tudnám képzelni, a jelenlegi 36-38 ezer Forintos ára mellett is, a többi kocsi megvásárlása pedig nem a modelleken fog múlni.

Adatlap

Gyártó: Tilig
Katalógus száma: 12651
Korszak: VI.
Hossza: 220 mm
Tömege: 75 gramm

Források:
(1) Jermann Kálmán: Ritka, mint a halberstadti vezérlő, iho cikk (https://iho.hu/hirek/ritka-mint-a-halberstadti-vezerlo-160528)
A nem általam késztíett fotó forrása: Wikipedia / Fazekas Attila / 2007. október 7.
Apróságok

Sajnos az utóbbi hetekben nem volt sok időm a bloggal foglalkozni, pedig lett volna téma, így kimaradt a szokásos őszi újdonságok értékelése is, annak ellenére, hogy találtam benne érdekességeket is. Viszont közben beérkezett hozzám az Auhagen két targoncából álló készlete (46385) meg egy raklapokkal teli készlet is (43686).

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.