Modellbemutatás • 2024-10-15
Keresőszavak: tillig, halbi, személyvagon, mÁv, start,
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.
A Tillig a 2007 utáni első festési változatot modellezte. A halványzöld szín, amely csak néhány évig jelölte a kerékpárszállító szakaszt.
Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába ahasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.
A vezérlő már az új modell, mögötte a korábbi változata.
Már az első látásra észre lehet venni számos különbséget
Ajtók közül az újabb változat sokkal látványosabb
Látványos a változás az ajtónál is, és most nem arra gondolok, hogy az ajtó mellett a VIGYÁZZ! feliratot szabad szemmel is el lehet olvasni, mert a tamponozás minősége már a régi kocsin is több, mint jó volt, hanem magát az ajtót. Egyrészt a keret szegecselt lett, az ajtó szárnyai nincsenek egy síkban, a gumik kiemelő tamponozást kaptak. A kilincsek is sokkal részletesebbek, mint a korábbi változat.
Külön kimentem ehhez a bejegyzéshez pár fotót csinálni a Déli pályaudvarra, ahol a dunántúli vonatok indulása miatt jelentős számban fellelhetőek ezek a kocsik. Sajnos, ottlétem alatt nem találtam egy vezérlőt sem, de halbiból akadt számtalan változat. Nem gondoltam volna, hogy 2024-ben találok még eredetihez közeli változatot, ami még nem kapott se új festést, se az oldalára nyitó- és záró gombokat.
A modellezés tényleg szegecsszámláló minőségű: ha az ajtó körüli kereten megszámoljuk a szegecseket az eredetin és a modellen is, pont ugyanannyit kapunk. Viszont az eredeti kocsin vékonyabb a festés – a két képet egymás mellé téve ez kitűnően latszik. Ez azonban nem egy túl feltűnő eltérés.
Nem írhatom, hogy mint két tojás, de a formát jól eltalálták szerintem
Mivel a Déliben nem volt vezérlő, ezért a Wikipédiától vettem kölcsön egy képet és megpróbáltam a saját modellem is lefotózni hasonló szögben.
A két képet egymás alá téve az első dolog, amit észreveszek, hogy a lépcsők éle is festett, de a modellnél innen lemaradt a fehér szín. Pár tamponozási eltérés is látható (máshol van a MÁV START embléma, a vezér ajtaján is van egy sárga matrica), de ezeket túl tudok lépni (a kép egyébként is a 005-ös kocsit mutatja).
A fellépő kapaszkodók is vastagabbak, mint az eredetin, de a jelenlegi technika ezt tudja nyújtani.
Feltűnt, hogy sokkal nagyobb az ajtók és az ablakok közötti területek, a modellen valamiért több helyet hagytak. Ez azért is feltűnő, mert a korábbi modellen (gondolom, a nagyobb ablakok miatt) a tervezők kisebb hellyel is beérték. Talán a tolatási fellépő lejjebb nyúlik, mint az eredetin, de más eltérést nem találok, szerintem a formát jól eltalálták.
Ez a kedvenc részletem, kár, hogy nem látszik játék közben
A Délben csak egy új festésű kocsi mögé tudtam úgy beállni, hogy az minden vasút-biztonsági előírásnak megfeleljen és én is elfogadható képet készítsek. Összehasonlítva a három kocsit, örvendetes, hogy a tetőív mindegyiknél megfelelő, a gumihurkákat viszont vékonynak találom.
Az egyik kedvenc részletem, ami rendszerint nem látszik: az átjáró ajtó. Ez annyira németes, és ráadásul tamponált kiemelést is kapott a gumigyűrű. A lehajtható átjárón látszanak a zsanérok, szinte sajnálom, hogy nem mozgathatóak.
Forgóvázaknál is nagyon jelentős előrelépést látunk
Forgóváz tekintetében is nagyon jelentős az előrelépés. Egyes forgóvázakon a magyar vasút már fejlesztett az eredeti állapothoz képest, de sikerült eredeti DB-s, féktuskóval rendelkező változatokat találni, amellyel a modell összevethető. A korábbi modell forgóváza részletességben elmarad az újtól, a jelenlegi változatban a korábban egybeöntött egységek is külün szintbe kerültek (ez főleg alulről látszik igazán).
A kocsik alá eredetileg Görlitz V forgóvázakon alapuló változatok kerültek, amelyek 140 km/h órára voltak engedélyezve, és hagyományos féktuskókkal voltak felszerelve. Németország megalakulása után, a kocsikat beltér tekintetében felhozták ugyan a nyugaton megszokott szívonalra, de a forgóvázak maradtak, tárcsafékes GP200 forgóvázat csak az első osztályú kocsik kaptak. A vezérlőkocsikon 2018-tól kezdődően felújították a vezérlést és használt forgóvázakkal beépítésével tárcsaféket is kaptak.
A vezérlő saját dekődert kapott, de analóg módban is világít egy ideig a delej lekapcsolása után is
Egyszerű dobozban lakik
Adatlap
Gyártó: | Tillig |
Katalógus száma: | 12651 |
Korszak: | VI. |
Hossza: | 220 mm |
Tömege: | 75 gramm |
Ezt a bejegyzést megírhattam volna korábban is, mivel a hálókocsik már augusztusban megjelentek, ugyanakkor ez egy olyan kiadása volt az egyébként TT méretben ritkán, és akkor is csak ezt az egy modellt gyártó belga L.S. Modelsnek, amely előrendelésben szinten teljesen elfogyott, a bejegyzés írásakor már csak utolsó darabokat lehet megtalálni a kereskedőknél.
Sajnos az utóbbi hetekben nem volt sok időm a bloggal foglalkozni, pedig lett volna téma, így kimaradt a szokásos őszi újdonságok értékelése is, annak ellenére, hogy találtam benne érdekességeket is. Viszont közben beérkezett hozzám az Auhagen két targoncából álló készlete (46385) meg egy raklapokkal teli készlet is (43686).