Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Apróságok

Modellbemutatás • 2024-09-24 

Keresőszavak: auhagen, targonca,

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.

A dobozban kevés alkatrész található

A két csomag

Annak ellenére, hogy volt már bejegyzésem arról, hogy az Auhagen évtizedek óta árulja ugyanazt, töretlenül fejleszt évről évre, amelyek egyre kisebb, finomabban kimunkált, részletesebb alkatrészekből állnak, mint amilyenek a Multicar járművek, és ezek az új targoncák beleillenek ebbe a korba.
Ezek a targoncák a Német Demokratikus Köztársaságban Takraf állami vállalat által gyártott DFG 1002 típus modellje, amely egy dízelmotorral szerelt targonca. A targoncát valamikor a hetvenes években gyártották, de konkrét információt nem találtam arról mikortól és meddig gyártották. Egy helyen azt olvastam, hogy Robur motort használtak a meghajtáshoz. Mivel dízelmotoros, elsősorban kültéri rakodásra használták.
A fentiek alapján ez a targonca nem modern konstrukció, hiányzik róla a védtető, amely a kezelőt védi. Az ilyen munkagépeknek élettartama bőven 30 év körül van, néhány megélhette a kétezres éveket is, azonban ez elsősorban IV. korszakos gép, Robur, IFA, Multicar rakodási jeleneteket lehet kialakítani. Bár elsőre a narancs és kék szín nem tűnik jó választásnak, szerintem azok, a terepasztalon bárhol letesszük ezeket, észre fogjuk venni ezeket a kis szerkezeteket.
Előre el kell mondanom (mert amikor megrendeltem ez még nem látszott), hogy aki csak valamilyen rakodási jelenetet szeretne a terepasztalára, annak bőven elég a 43685-ös számú készlet, ebben is van 8 darab sötétebb raklap. A 43686 csomagban további 32 érkezik, kétféle színben (egy világos új és barnásabb, használt változatban). Bár mind a kettő „bausatz”, azaz építőkészlet, az utóbbi esetében ez annyiból áll csak, hogy az öntőkeretről le kell vágni a kész raklapokat.

Az első lépések egyszerűek

A kétféle targonca

A 43685-ös csomagból két targoncát lehet lehet megépíteni: egy narancs és egy kék targoncát, az emelőszerkezet szerint két méretben.
A targonca építőkészlet sok alkatrészt nem tartalmaz: 1-1 kerékkészlet, 1-1 fekete kiegészítőket tartalmazó készlet és egy narancs továbbá egy kék targonca főbb elemeit tartalmazó garnitúra, valamint a 8 raklapot tartalmazó keret. Emellett a kapunk egy akkora összeszerelési útmutatót, mint a házakhoz szokás. Az összeszereléshez szikére, finom reszelőre (én a papír eldobható körömreszelőt használom), ragasztóra, csipeszre és kicsi fúróra volt szükségem.
Az öntőkeretről való levágás után a gumikerekeket könnyen fel tudtam tenni. A kerekek felhelyezése után a kormányszerkezet következik. Egy pár milliméteres szerkezetbe kell behelyezni a kormányrudat a kormánykerékkel, amit aztán a targonca elején kialakított mélyedésbe. Szerencsére a kormányrúdon van egy korong, amit egy mélyedésben kell helyezni, így pontosan pozicionálható a szerkezet. Ezután folyékony ragasztóval rögzítettem, majd beletettem a lyukba.

Egy kicsivel bonyolultabb volt az apró alkatrészeket

A következő lépés volt szerintem a legbonyolultabb. Az egyes lyukakba kellett elhelyezni a targonca emelőszerkezet kezelőrúdjait, illetve a kipufogót. Egy kézi fúróval kicsit tágítottam a lyukon. A targonca motorházát egy kétoldalú ragasztócsíkra tettem, hogy ne tudjon elmozdulni. A kicsi alkatrészek végét folyékony ragasztóval rögzítettem és csipesszel tettem a kitágított lyukakba.

Két emelőszerkezet közül lehet választani

Ezt követően lehet kiválasztani, hogy a targonca milyen magasra emeljen, én mindkét esetben a hosszabb emelőszerkezetet választottam.

A kész targoncák

Ezt követően már csak a villák és a raklapok voltak hátra. A raklapokba a villák jól beilleszthetőek, ugyanakkor, mivel elég vékonyak, törékenyek is.
A csomagból a targoncák összeállítása nagyjából 1 óra.

Adatlap

Gyártó: Auhagen
Katalógus száma: 43685
Korszak: IV. – V.
Megjelent: 2024. augusztus
Városi sorházak – változott valami az elmúlt 40 évben?

A jelenleg kapható TT épületekből sokat meg lehetett vásárolni a keletnémet Vero kínálatában a cég 1990-es megszűnéséig. Ezek a H0-hoz és a TT-hez egyaránt ajánlott épületek 1 a 100-hoz méretarányban készültek. A Vero termékeit több cég vette át, a H0-TT termékvonalat az Auhagen vitte tovább. Természetesen az Auhagen kínálatában megtalálhatóak a TT-hez méretezett 1:120 méretarányú épületeket is, de ebben a bejegyzésben kifejezetten a Vero városi sorházait vizsgálom.

Tovább a bejegyzéshez

 
Újabb kisautó a közelmúltból – Multicar M25

2023-ban az Auhagen megjelentette az M24-es után az utódját is, amellyel még pár évvel ezelőtt is találkoztam a pesti utakon, mint tüzépes sóderszállító vagy mint önkormányzati virágöntöző jármű. A járműveket 1978 és 1992 között gyártották, de mára már nagyon ritka vendég az utakon.

Tovább a bejegyzéshez

 
A wittenbergi halbi

Minden gyűjtőnek – nemcsak a vasútmodell gyűjtőkre gondolva – van valami olyan álma, amelyekre évek óta vár. Az én ilyen vágyam a halbi vezérlő volt, amely egy kisebb késés után megérkezett. A Tillig azonban nemcsak ezt 12651-es cikkszámú modellt adta ki, hanem a teljes Halberstadtban készült kocsiflottát 12602 és 12603 számon 2. osztályú és 12605 cikkszámon egy vegyes osztályú vagont is. Ezek a modellek azonban teljesen újratervezettek, hiába hasonlítanak a korábbi években kiadottakhoz.

Tovább a bejegyzéshez

 
Balatonfüred vasútállomás

Idén Balatonfüreden nyaraltam és vonattal érkeztem. Bár már többször jártam az állomáson, először gondoltam úgy rá, mint egy terepasztal lehetséges állomására. Ahogy elkezdtem írni a bejegyzést, egyre több információ bukkant fel, az írás bővült és a leghosszabb bejegyzésévé vált a blognak, ezzel együtt az eredeti gondolat nagyon kis részre redukálódott. Ez a bejegyzés inkább történeti áttekintő lett, mint terepasztal-építésről szóló bejegyzés, azonban szerintem egy terepasztal akkor tud jól működni, ha van hozzá történet.

Tovább a bejegyzéshez

 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.