Modellbemutatás • 2024-09-24
Keresőszavak: auhagen, targonca,
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok felhasználását, illetve konkrét tapsztalataimat írom le. A termékkel kapcsolatban leírt vélemény az egyéni ízlésemet tükrözi.
A dobozban kevés alkatrész található
Az első lépések egyszerűek
Egy kicsivel bonyolultabb volt az apró alkatrészeket
A következő lépés volt szerintem a legbonyolultabb. Az egyes lyukakba kellett elhelyezni a targonca emelőszerkezet kezelőrúdjait, illetve a kipufogót. Egy kézi fúróval kicsit tágítottam a lyukon. A targonca motorházát egy kétoldalú ragasztócsíkra tettem, hogy ne tudjon elmozdulni. A kicsi alkatrészek végét folyékony ragasztóval rögzítettem és csipesszel tettem a kitágított lyukakba.
Két emelőszerkezet közül lehet választani
Ezt követően lehet kiválasztani, hogy a targonca milyen magasra emeljen, én mindkét esetben a hosszabb emelőszerkezetet választottam.
A kész targoncák
Ezt követően már csak a villák és a raklapok voltak hátra. A raklapokba a villák jól beilleszthetőek, ugyanakkor, mivel elég vékonyak, törékenyek is. A csomagból a targoncák összeállítása nagyjából 1 óra.
Adatlap
Gyártó: | Auhagen |
Katalógus száma: | 43685 |
Korszak: | IV. – V. |
Megjelent: | 2024. augusztus |
A jelenleg kapható TT épületekből sokat meg lehetett vásárolni a keletnémet Vero kínálatában a cég 1990-es megszűnéséig. Ezek a H0-hoz és a TT-hez egyaránt ajánlott épületek 1 a 100-hoz méretarányban készültek. A Vero termékeit több cég vette át, a H0-TT termékvonalat az Auhagen vitte tovább. Természetesen az Auhagen kínálatában megtalálhatóak a TT-hez méretezett 1:120 méretarányú épületeket is, de ebben a bejegyzésben kifejezetten a Vero városi sorházait vizsgálom.
2023-ban az Auhagen megjelentette az M24-es után az utódját is, amellyel még pár évvel ezelőtt is találkoztam a pesti utakon, mint tüzépes sóderszállító vagy mint önkormányzati virágöntöző jármű. A járműveket 1978 és 1992 között gyártották, de mára már nagyon ritka vendég az utakon.
Idén Balatonfüreden nyaraltam és vonattal érkeztem. Bár már többször jártam az állomáson, először gondoltam úgy rá, mint egy terepasztal lehetséges állomására. Ahogy elkezdtem írni a bejegyzést, egyre több információ bukkant fel, az írás bővült és a leghosszabb bejegyzésévé vált a blognak, ezzel együtt az eredeti gondolat nagyon kis részre redukálódott. Ez a bejegyzés inkább történeti áttekintő lett, mint terepasztal-építésről szóló bejegyzés, azonban szerintem egy terepasztal akkor tud jól működni, ha van hozzá történet.